Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935

180 Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Ezen áldozat illata 50 esztendeje száll Isten trónusa elé, jeléül annak, hogy Isten ez áldozatot szívesen vette, s az áldozót kegyelmeinek s áldásainak teljességével elhalmozta. S meri a halandó emberért a halhatatlan Istent jöttünk magasztalni: szabadjon mondanom: áldott legyen Isten, ki őt nekünk adta, áldott legyen az Isten, ki őt kegyelmeivel elhalmozta, áldott' legyen az Isten, ki áldásaival tovább is kísérje. Igaz tisztelettel köszöntöm dr. Mérei Kálmán igazgató urat, szeretettel üdvözlöm a megjelent előkelőségeket, a tisztelt szülőket, kedves ifjúságomat, és szerény, de szeretetből fakadó ünnepségünket megnyitottnak nyilvánítom. A következő szám: Göll: Üdvözlő. Előadja a gimnázium énekkara. Köszöntünk Téged, aki messziről jöttél! Aki a jövőt hoztad az ifjúságnak! Aki barátunk lettél! Üde újjongás a szoprán, meleg-lágyán simul hozzá a tenor, s az egésznek széles medret mélyít a basszus. Ez az ének: a rohanó ifjúság, s az élenMérei! Köszöntik egymást: S a dal szárnyán ma is egymásra találnak, mert örökifjú a léleknek ez a nyelve: a szivükkel értik az ötven év mindkét határán! Majd a régi tanítványok nevében Dr. Marczell Mihály egyetemi tanár úr mondott ünnepi beszédet: Ma délelőtt egy jóbarátommal bementem az ünnepeltünkhöz, és az asztalán kél tárgyat találtam: egy rózsafüzért és egy virágfüzért. Engedjék meg nekem, hogy erről a két igen kedves tàrgj

rrôl beszéljek! A rózsafüzérről, amely szeretett és gyakran forgatott tárgya a kedves igazgató úrnak, továbbá a virágfüzérről, melyet ünnepébe alkalmából helyezték asztalára! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Annak a rózsafüzérnek, amelynek szemeit magokból vagy fából fűzik össze dolgos ke^ek, kezdete a kereszt, azután fonódik nyomába a Miatyánk és Üdvözlégy. De ugyancsak gondos kezek morzsolják ezeket a szemeket azokért, akiket nagyon, de nagyon szeretnek. Minden rózsafüzér, — ha költői szemmel nézzük, — egy-egy ég felé segítő imalépcsőzet, amely a Szüzanya elé juttat, aki áldást oszt a gyermekekre és felnőttekre. Az imént azt mondta az intézet jeles igazgatója, hogy az az ember, aki a bencés rendbe lép, három máglyát gyújt meg. Bizonyára arra gondolt, hogy ezek nem olyan máglyák, amelyek után por és hamú marad: a pedagógus olyan áldozat a máglyán, amelynek csodás lángjából feltámad és föléled a jövő nemzedék tisztább élete! „ . ,