Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

4 A napi témák, ÖrÖk problémák-ban írja: „Minden szavakkal gondolkodó beskatulyázott már engem valahova, ha netán kénytelen volt rólam ítéletet mondani. Voltam romantikus, realista, klasszikus, naturalista, retrográd, epikureus, reneszánsz-lélek, szentimentalista, tulságig józan, hyperidealista, optimista, pesszimista, világpolgár, honhazaffy, hortobágyi pojáca és modern. Szóval minden, vagyis semmi." Mindjárt eleve hangsúlyozom, hogy ez a tanulmány nem akai skatulyázni. Vagy talán mégis? Mert végső eredményben van-e objektív emberi ítélet ? Hisz maga Harsányi mondja : „objektív bölcseség csak egy van, és ez nem emberi" (Rostán és mérlegen). így hát mégis csak „skatulya" készül, azonban olyat szeretnék szerkeszteni, mely megközelíti magának az írónak a világát. Ide, ebbe a legsajátabb területébe akarok behatolni, és a maga világából szemébe nézni Harsányinak: milyen ő a saját fényében, gondolataiban, ítéleteiben, perspektívájában, milyen az ő lelki, emberi struktúrája, milyen az a „skatulya", melyet magának tördelt, halmozott össze, faragott, méretezett, vésett és színezett, melyben egyénisége szerint egyedül van, s ezért annyira megközelíthetetlen? S ahogy tiltakozik magával kapcsolatban minden skatulyázás ellen, ennek kiáltó szószólói az írásai is. Mind a valóságos : lélekző-mozgó-aktív életet fogják át, mindegyik szava, mondata maga Harsányi, lelkével, eszével, célkitűzésével, élete föltárásával, szépet alkotva, kritikát írva. A maga írásaiban, másokról mondott bírálataiban nincsenek előre beállított szögmérői, fényszűrői, kondenzátorai. Eletet áraszt dagadó bőséggel, s mindenhonnan életet szí mohó habzsolással. Ezért magányos, társtalan óriása a magyar irodalomnak, ezért érték, s ezért — elítélt. De egyénien patinázott, halhatatlan értéke korunknak, s elítéltetése az ő felmagasztosítása (vö. Olomköpenyben c. vers). Mert ebben is van dicsőség! S munkáit olvasva, mindig gazdagodás a velük foglalkozás : látókört szélesít, lehetőségeket nyit, hiányokat tölt ki, hitet erősít, lélekmélységeket tágít, magasságokat halmoz, és éppen mert nagyon megáldott tehetség, sohase követeli, hogy őhozzá láncoljuk magunkat. A maga merész szabadságával bátorít mindenkit egyéni szabadságra. Vele föllélekzik az ember, fölszabadul elsősorban a maga bilincsei s kiváltkép azok alól, melyeket az élettel való találkozásunk, a magunk gyávasága rak ránk. Csak ezért is érdemes volt megírnia a könyveit. Világnézete egészséges, konstruktív, teremtő elvek harmonikus szintézise annak ellenére, hogy kezdetben „csüggedt lelkem megtépdesék a század nagy kétkedői" (A Nagyasszony szobra előtt). Hogy fiatalságában átesett lelke forradalmán, az művészetének, világszemléletének csak használt. Ezekből az ellentétekből, tépelődésekből született meg egyenesnek, emelkedő ívbe hajló erejének az a biztossága, melyre nagy vízióit, egyént, társadalmat, nemzetet formáló, újjáalakító eszméit rögzíthette, s amely