Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1933
39 raja látta el. A rendes- szolgálatot a budapesti Verbőczy-reálgimnázium 7. sz. csapatának két őrsével felváltva teljesítették. A szerkesztőségben szolgálatos, beosztott őrs hat óráig dolgozott (gépírás, korrektura, telefonügyelet, információk), egyes több nyelven beszélő fiúk külföldi szerkesztők mellett voltak hivatalból, egy fiú pedig Koszterszitz József dr. főszerkesztői szobájában a titkári teendőket végezte. A szolgálatban nem lévők a laborokat járták, mindenütt ott voltak, minden nevezetességről, érdekességről szállították az anyagot a szerkesztőségbe., összegyűjtötték az idegeneknek az újság számára írt cikkeit, állandó összeköttetést tartottak fenn az egyes altáborok sajtóreferenseivel és a kontingensükbe tartozó csapatokkal. Ott voltak mindenütt, nyitott szemmel jártak mindenhol, sőt egy alkalommal egy soproni bencés cserkészfiú a fiúország koronázatlan kirá 1lyának, a világ főcserkészének személyes szolgálati szívességet nyújtott. Sajtóigazolványaikkal minden mutatványt végignézhettek, bemutatásokat láthattak és fontosabb kiküldetéseknél ínég a legszigorúbb rendőrkordonon is • átjuthattak. Teleky Pál gróf, táborparancsnok a csapat parancsnokáhozimind a 16 sajtószolgálatosnak megküldte a Jó munkáért» megérdemelt elismerő okiratot. (Ovárdics A. pr. s. liszt jelenlése alapján). Fehérvárcsurgói nagytábor. Amíg 16 soproni bencés cserkészfiú Gödöllőn képviselte az intézet cserkészeszméjét, addig három őrssel .nagytáborba indultunk. De előbb megnéztük azt a modern Bábelt 'Gödöllőn, elvegyültünk egy napra abba a soknyelvű, százredőjű néptömegbe, aminőt lalán csak 'az utolsó ítéleten lehet látni. (Tóth T.). Jó volt ez. Láttuk, 'mennyien vagyunk és hányan vagyunk egyazon ügynek felesküdött lovagjai. Megértettük a cserkészetnek világot átfogó magasztos nemzetköziségéi. 1 Aug. 9.-én érkeztünk Fehérvárcsurgóra, Károlyi József gróf túr őnagyméltósága birtokára. Itt készült angliai hódító útjáramagyar versenycsapat. Innét indult el, hogy szeretelet és megbecsülést hódítson a magyar cserkészet és raitai keresztül a magyar nemzet számára. S amíg fent Buda-pest-Gödöllőn a magyar cserkészel nagykorú napjait élle, addig mi a grófi vadaskertben a kis létszámú, egyéni táborban éltük boldog napjainkat, mint a jó Islen vendégei. Megtermelte gyümölcseit a helyes irányítás mellett az egyforma >lelkiség, a közös intézeti szellem és az egységes vezetés. A napi munka keretében előretört az egyéni képesség, a tudás, megnyilatkozott sokszor a jókedvű kedély, játékban a csapat lelkisége és az éjiszaka imádságos csendjében háboríthatatlanul kinyílhatott a cserkészet fehér lilioma. És István király napján a feszes sátrak .leomlanak, a sátorárkok eltűnnek, az oltárt, keresztet és árbocot díszítő virágok fonnyadtan várják az enyészetet. Td Deum . . Ores a tábor... Egy gondolatot szeretnék ill írni a nagy nyilvánosság előtt fehérvárcsurgói táborunk fejfájára : A Jamboree esztendejében állapítjuk meg \azt, hogy a mi cserkészetünk kemény, de mosolygó fegyelmével, mélyen valláserkölcsi 'alapjával és határozott pedagógiai irányával egyike a legelsőknek a világon!... Prohászka Ottokár emlékünnep. Szokatlan és külsőségeiben kissé nagyméretű cserkészünnepre hívtuk Sopron város egész társadalmát a bencés gimnázium tornatermébe, épen Szeplőtelen fogantatás ünnepére. Hónapokkal előbb kiadtuk a jelszót: Prohászka nagy lelke hazajön Sopronba. elhozzák a bencés cserkészek. Nagy lelkesedés, 'sok aggódás és szép remény jelezte az utat dec. 8.-ig. A cserkészparancsnokság elgondolásáról értesítette az intézet kegyurát, a Szenlhegy főpapját: Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát úr őméltóságát, akit egyúttal felkéri az ünnepi emlékbeszéd elmondására.