Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1929
42 ratschon (2167 m), megnéztük a hegytetőn lévő Finkenstein várának romjait, továbbá Ausztriának legnagyobb vártunk, a tábori foglalkozásokon kívül a Faakersee vizében fürödtünk és csónakáztunk. — Augusztus 9-én az olasz határ közelében levő Plöckenpass-ra utaztunk és 12-ig ott időztünk. Itt 1200 méter magasban ütöttünk tanyát, ahonnan aztán elmentünk a közeli harcterek megtekintésére és egynapos kirándulást rendeztünk a 2000 méter magasan levő Wolayersee és a körülötte még meglevő hadállások megtekintésére. — Innen 3 napra Bécsbe utaztunk, hogy megtekintsük a régi császárváros nevezetességeit. Miután a kitűzött és előre kidolgozott programmot végig csináltuk, sok szép élménnyel, kedves emlékkel és tanulsággal gazdagodva tértünk vissza szeretett hazánkba. A szeptemberben megkezdődött iskolaévben Ylasics Róbert bencés tanár, a budapesti intézetünk csapatának megszervezője és volt parancsnoka is bekapcsolódott a cserkészmunkába. Ebben az időben négy őrssel kezdtük meg a munkát. Legfőbb gondot a belső nevelésre, a cserkészszellem elmélyítésére fordítottunk. A jó időkben több kirándulás volt, Mindenszentek napján pedig a csapat tagjai felváltva álltak őrséget a temető kapujánál. A rossz idő beálltával az otthon csendes és meghitt falai közt folyt tovább a munka és kezdődött a karácsonyi ünnepélyre való készülés. Még a karácsonyi vakáció megkezdése előtt a szülők és a tanári kar tagjainak részvételével tartottuk meg családias karácsonyi ünnepélyünket. Az ünnepélyen levő karácsonyfánkat minden díszével együtt egy szegény családnak adományoztuk, valamint ruhát és élelmiszert is adományoztunk karácsonyra a szegényeknek. Az óesztendőt a szokásos Szilveszter-esti kirándulással fejeztük be, amelyen rövid tábortüzet is gyújtottunk. Az új esztendőben tovább folytattuk a belső munkát, de az alkalmas idő esetén a síelésről sem feledkeztek meg a csapat tagjai. Februárban már serényen folytak az előkészületek a csapat 10 éves jubileumára. A kényszerítő körülmények hatása alatt a csapat megalakulásának évfordulóját csak a csapatgyűlés keretében ünnepelhettük meg. A jubileumi nyilvános ünnepségekre csak március 19—20. napjain kerülhetett sor. Március 19-én meg is tartottuk ünnepélyünket, melynek műsorszámai közül legkiemelkedőbb