Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1929

39 roni Sz. Imre-Kollégium igazgatója vett fel. így az alsó szakasz rendes tagjainak száma 77, a jelöltek száma 63. A tisztikar tagjai voltak: Farkas Imre IV. o. t. pre­fektus; Gábor János és Komlósv Antal IV. o. t. assziszten­sek; Horváth Mihály, Moncz Antal, id. Horváth István, Németh Antal, Szalay József IV. o. és Lőrincz Ferenc 111. o. tanulók. A felső szakasz Havasi Lucius prézes elnöklésével a B. Szűz tisztelete mellett a modern élet problémáival, neve­zetesen a sajtónak, az életvágynak, s a közömbösségnek a kath. erkölcsre való hatásával foglalkozott. Az érdeklődés fokozása érdekében több kérdést megbeszélésszerűen tár­gyaltak meg. A kongregáció élete azonban elsősorban a tevékenységében nyilvánult meg. Támogatta a missziókat, megjelent a gimnázium folyosóján a «missziós ládika»,, melyei Jéhn Antal VII. o. t. készített, s a festményt Szom­mer Béla VII. o. t. tervezte. A «Katholikus Missziók» folyó­iratnak 69 előfizetőt szerzett. A liturgia ápolására gregorián énekkar vállalkozott. Ezek magánbuzgóságból megtanulták a «Föns bonitatis» misét, melyet Szent Benedek ünnepén és Te Deum-kor elő is adtak. A Regnum Marianum kiadásá­ban megjelent «Együtt az Egyházzal» c. miseszövegeket vasár- és ünnepnapokon terjesztették a hívek között. F mellett az idén is nagy buzgósággal tettek eleget a havonkinti szentáldozás mellett azon elvállalt kötelezettsé­güknek is, hogy a hónapok első péntekén szentáldozáshoz járulnak A kongreganisták buzgósága egyébként is nagy haladást mutat a gyakori szentáidozás terén. Egyre több lesz a hetenkinti, sőt a naponkinti áldozók száma. Haladás­nak kell tekinteni azt is, hogy már sok fiú állandó lelkiatya vezetésére bízza magát, bár e téren még igen sok tennivaló vár a kongregációra. A lelki élet előmozdítását szolgálták a lelkigyakorlatok alatt délelőtt és délután is tartott külön összejövetelek, melyeken az ifjúság életéből vett példákat olvastak fel; továbbá a folyóiratok: a Mária Kongregáció, a Magyar Kul­tura, a Pannonhalmi Szemle, a Katii. Világmisszió, az Af­rikai Visszhang. A felső szakasz tagjainak a száiiia: 79. A tisztikar tagjai: Szalay Kálmán VIII. o. t. prefektus, Mehrle Erik VII.,

Next

/
Thumbnails
Contents