Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

Szent Benedek apái és 1400 éves rendje. 1. A szerzetes élet Sz. Benedek előtt. Szerzetesrenden olyan testületet értünk, melynek tagjai fogadalommal kötelezik magukat az illető rendben uralkodó szent szabályok megtartására, nevezetesen pedig a tisztaság, szegénység és engedelmesség gyakorlására. E három erény gyakorlása állopotához mérten minden embernek kötelessége, de az Úr Jézus szavai és példája szerint, elengedhetetlen azok számára, akik tökéletes keresztény életre törekszenek. Sz. Pál apostol szerint három forrása van a bűnnek : a test kivánsága (a tisztátalan hajlamok^ a szemek kivánsága (az önzés, kapzsiság) és az élet kevélysége (a gőg, hiúság, nagyravágyás, makacs önakarat). Krisztus Urunk tanítása és példája nyomán e hármas bűnforrással szemben a keresztény erkölcstan kezdettől fogva az említett három erény — az u. n. evangéliumi tanácsok — gyakorlására nevelte híveit. A test kívánságával szemben a szűztisztaságot hirdette, a szemek kívánságával a szegénységet, egyszerűséget állította szembe, s az élet kevélységét az engedelmesség erényével iparkodott letörni. Sz. Pál és az apostolok ebben a szellemben rendezték be életüket, és az első keresztények közül is számosan akadtak, akik szűzies életre vállalkoztak, s vagyonukat kiosztották a szegények között. Az evangéliumi tanácsok szelleme át-meg átjárta az egész keresztény társadadalmat, s az egyház és a keresztény közvélemény kezdettől fogva e tanácsok követését tekintette a tökélesebb evangéliumi élet útjának és módjának. Azokat a férfiakat, akik lemondtak a családalapításról, önként szegénységet vállaltak s e mellett bőjtöléssel és más önmegtagadással, önsanyargatással szentelték meg életüket, aszkétáknak nevezték. (Aszkéta: görög szó, annyit tesz, hogy begyakorlott, iskolázott; a mi értelmünkben: aki a keresztény töredelemben, általában a tökéletesebb keresztény életben gyakorolja magát.) Az első századok aszkétái nem szakadtak ki a maguk társadalmi közösségéből, annál kevésbbé, mivel az egész keresztény közösséget áthatotta az aszkézis (az aszkétáktól gyakorolt önmegtagadó élet)