Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

22 citeauxi francia kolostor hangsúlyozta, s így született meg ebben a kolostorban a bencésekből kivált ciszterci rend, mely főkép Sz Bernát hatása alatt indult nagy virágzásnak a XII. század első felében. A ciszterciek, hogy biztosítsák az eredeti rendi célkitűzések szilárdságát, Citeauxból kirajzott kolostoraikat bizonyos egységbe vonták Időnként közös rendi gyűlésre (káptalanra) hívták össze az elöljárókat, ezek időről-időre megtárgyalták a rendi szellem fenntartására szükségesnek látszó intézkedéseket, és közös statútumokban (szabályzatban) tették azokat kötelezőkké. A cisztercieknél bevált ezen áldásos újítást az egyház a bencés rendbe is igyekezett bevezetni, annyival is inkább, mivel Cluny páratlan népszerűsége és az ennek nyomában járó meggazdagodás egyébként is megrontotta kolostorainak szerzetes szellemét. III. Ince pápa már a IV. lateráni zsinatot is foglalkoztatta a Rend megreformálásával, s a zsinat egyetemes káptalan összehívására kötelezte az egyes tartományok apátjait és az ott elhatározott reformok ellenőrzésére hivatalos látogatásokat (vizitációkat) rendelt. Még inkább szorgalmazta a reformokat XII. Benedek pápa a XIV. század első felében, pontosan szabályozta a tartományok (provinciák) beosztását, valamint a helyi és a tartományi káptalanok tartásának idejét is. A reformok keresztülvitele azonban nagy akadályokba ütközött. A legtöbb nehézséget az okozta, hogy a fejedelmek és püspökök nem akarták kezükből kiadni a kolostorokon való felügyelet jogát, s készakarva gátot vetettek az üdvös reformoknak. Különösen a fejedelmek erőszakos eszközöket alkalmaztak a kolostorok anyagi erejének kihasználására, maguk is zsarolták a szerzeteseket, s javadalmaik kézrekerítésére a maguk politikai híveit és kegyenceit — püspököket, világi egyéneket — tették meg „apátokká". Az ilyen „apátok" a javadalom élvezéséért csak a szerzetesek ellátásáról tartoztak gondoskodni, egyébként semmi közösségük nem volt a szerzetes élettel, nem is törődtek semmit annak szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeivel. E rendfőnököket, akik csak a kolostor javainak urai voltak és be se léptek a rend kebelébe, kommendatárius apátoknak nevezték. A kommenda-rendszer mérhetetlen pusztítást okozott a szerzetes intézményben, veszni engedte a kolostorok jó szellemét s el is néptelenítette azokat, annyival is inkább, mivel egyes országokban csak nemeseket engedett a kolostorokba, hogy könnyű megélhetést biztosítson számukra. A XIII. századtól fogva a bencés szerzetesség hosszú időn át nem jelentett nagyobb hatalmat az egyház életében. Az egyes kolostorok sokkal több önállósággal rendelkeztek, semhogy egy közös