Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

19 volna elszórva itt is, ott is a kolostorok, az európai társadalom csak teherhordó és ragadozó állatokból állt volna. Gyakran hasonlítják az egyházat Noe bárkájához. Nos, ez a hasonlat soha sem volt találóbb mint ama szomorú korszakban, midőn az egyház a sötétség és tomboló viharok közepette egyedül állt a bűnáradat felett, hogy rejtegesse és hordozza a gyenge palántát, melyből egy békés polgárosultság fog életre kelni .. (ld. Deimel, Kirchengeschictliche Apologie.) 4, A clunyi apátság történelmi jelentősége. Sz. Benedek rendje, amióta Nagy Sz. Gergely pápa idejében beleállott az európai közélet első harcvonalába, nem szűnt meg a közélet tényezője lenni. Természetes, hogy 1400 éves múltjában voltak olyan korszakok is, amidőn saját belső gyengesége vagy a kedvezőtlen külső körülmények folytán hanyatlásnak indult és háttérbe szorult. De viszont oly időszakokra is vissza tud tekinteni, amikor itt is, ott is egy-egy egész nemzet vagy épen az egész Európa és az egész egyház szeme rája volt szegezve. Ilyen dicsőséges korszakát jelenti a Rend történetének a clunyi kolostor virágkora a X—XII. században. A pápai állam megalakulásától (756) a keresztes hadjáratok megindulásáig (1096) terjedő időt az egyetemes történelem az európai államalakulások korának szokta nevezni. Az a kor ez, amelyben a bencés rend a legnagyobb erőfeszítést fejti ki az új Európa világnézeti, politikai, társadalmi és gazdasági berendezésében. Magától értetődő dolog, hogy az államalakulások ideje az erjedés korszaka volt. Mind a keresztény hit és erkölcs, mind az új állami és társadalmi rend csak lassan vert gyökeret a barbár népek között, és századokba tellett, míg a keresztény polgárosodás Európa-szerte virágzásnak indult. Az erjedés e korszakában az egyháznak nagy küzdelmet kellett folytatnia nemcsak a kívülről jövő nehézségekkel, de sokszor saját híveivel, sőt papjaival szemben is. Különösen Nagy Károly császár halálától Nagy Ottó császárságáig (814—962) terjedő idő volt szomorú korszaka az átmeneti korát élő Európának, s ez az a korszak, melyet a történelem „sötét középkorinak bélyegez. A legtöbb baj onnét származott, hogy az újdonsült keresztény királyok és nagyurak túlságos hatalmat igényeltek magáknak az egyházban. Nevezetesen hatalmi szóval nyúltak bele a pápai trón és főpapi székek betöltésébe, fejedelmek és előkelő családok pártpolitikai szempontok szerint ültették jelöltjeiket a pápai és a főpapi stallumokba s a püspököket és apátokat gazdag javadalmakkal felruházva, a maguk hűbéreseivé alacsonyították. Az is napirenden volt, hogy a világi hűbérurak valósággal áruba bocsátották a főpapi javadalmakat, s azoknak adták, akik többet fizettek érte. így kerültek