Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

15 benső buzgóságát magáévá tette, de bölcs mértéklettel átszűrte annak kedélyvilágát, szinte fanatikus aszketizmusát, s Nyugat temperamentumából így formálta ki a máig is ebben a formában élő kereszténységet. És amit tett az egyház az egész kereszténységre, azt tette Sz. Benedek apát a szerzetességre, de ennek közvetítésével a germáneurópai keresztény eszme kialakulására nézve is. A szerzetesség is keleti gondolat és indítás, de ebben a formájában olyan volt, mint exotikus virágokkal ékes fa, melynek kevés a gyümölcse Sz. Benedek a keleti fába erőteljes római ágat ojtott. Ő nem az eszményekben gyönyörködik, nem elérhetetlen magasságban ragyogó ideákat hajszol, hanem Reguláját a gyarlóságaival küzdő átlagemberre szabja, s közelfekvő, megfogható célt tűz ki keresztény tökéletességre vágyóknak. A keleti aszketizmust az ő Regulája nem ismeri, ellenben egészen gyakorlati, emberi ideált állít fiai elé. Az ő váltig hangoztatott célkitűzése a conversio morum, az erkölcsök megjavítása ; nem misztikus távolbanézés tehát, hanem alapos jellemképzés, kemény lélekmunka a Krisztustól és az apostoloktól hagyományozott keresztény erények elsajátítására. Ez az, amit Sz. Benedek Regulájában mindenedelőtt nevezünk nyugati vagy európai vagy római vonásnak. Szabályzatának ez a jellemvonása tette a térítő munkát sikeressé a szintén nyugati temperamentumú barbárok között, vagy ha úgy tetszik, ezzel a sajátosságával tette lehetővé a bencés rend, hogy a római keresztény életideált ültesse el a germán népek lelkében. De ez még nem meríti ki Sz. Benedek római jellegét, ő nemcsak célkitűzésében, hanem szervező munkájában is római. Nemcsak erkölcsi oktatásokat ad Regulájában, hanem — amiben az antik Róma a legnagyobb volt — jogiművet, a szerzetes intézménynek valóságos kódexét. E tény nagy jelentősége nem akkor tűnik ki, ha a sok század multán őt utánzó szerzetes regulákkal, hanem a megelőző szerzetesi jogállapottal, illetőleg annak teljes hiányával vetjük össze. Említettük előbb, hogy a Sz. Benedek előtti szerzetesség többek között azért sem fejthetett ki korszakalkotó tevékenységet, mert nélkülözte a szabályozottságot, a szilárd jogalapot, amely nélkül semmiféle intézmény fenn nem állhat. A régi apátok, kolostoralapítók jobbára csak aszkétikus buzdításokat adtak fiaiknak, Sz. Benedek ellenben törvénykönyvet adott; ő nem tanácsolt, hanem parancsolt, s a Regula egy-egy fejezetében erős karókat ver le a gyarló emberi természet mellé, hogy legyen min felkúsznia. Ha kellőkép tudjuk méltányolni egy Justinianusnak, egy Napoleonnak kódexét a civiljogra való hatásában, — mutatis mutandis — ezek mértékével mérjük