Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1928

12 harcoltak kegyetlenül és lakmároztak vadul, barbármódra. Ahová betörtek, csak törtek zúztak, raboltak, felperzseltek minden értéket, s legyilkoltak minden életet. Európa az V. század második felében arra a pontra jutott, hogy a művelt római méltán gondolhatta : vége van a világnak, legalább is annak a művelt világnak, melyet a római nép maga körül teremtett vagy legalább is fenntartott. Ámde ebben a válságos időben, Róma bukása után 4 esztendővel született az a nagy szellem Nursiában, aki hivatva volt feltartóztatni az Európára s az emberi művelődésre nehezedő végzetet ; aki — mint vala • mikor Mózes egy vesszőcsapásával kettéválasztotta a Vörös-tengert — ráütött erre a zúgó, tomboló V. századbeli európai életfolyamatra, egy lelkes kis csapattal új medret ásott a folyamnak s arra terelte az áradó, bömbölő európai életet. Ez az új meder virágos rétek, búzatáblás földek, csendes templomok, munkától zsongó városok között vezette le az új népek életét, s egyszer csak azon vette magát észre a világ, hogy a tudatlanságot felváltotta a tudomány, a barbár rombolás a szépművészeteknek, a barbár tunyaság a munkának adott helyet, a pogány erkölcsök keresztény világnézetté szelídültek : egyszóval a vad csordanépekből megszülettek a modern európai nemzetek. Igen, ha a ma távlatából visszatekintünk az V. és a következő századokra, hálával kell megállapítanunk a tényt, hogy a római birodalom bukásával nemcsak hogy vége nem lett a világnak, a müveit, kulturált és civilizált életnek, hanem ellenkezőleg : új világ született, mely nemesebb volt erkölcseiben, fenséges a maga új világnézetében; új világ, mely sokkal szebbé varázsolta a földet és lelkével már itt a földön fel tudott emelkedni szinte az égig. Az egyetemes történelem tanítása szerint ez az új Európa két gyökérszálból nőtt ki. Az egyik gyökérszál a germán szellem volt, melyet az új népek őshazájukból hoztak magukkal. A másik gyökérszál pedig volt a keresztény-római szellem, melyet az egyház lehelt az új népek lelkébe, az egyház, mely elszakította magát a romokba dőlt rómaiságtól s az új népekhez kötötte a maga, végzetet és elmúlást nem ismerő jövőjét Krisztus egyháza e mélységes intuíciójával nemcsak a maga jövőjét biztosította, de az emberi kulturát is átmentette a következő évezredek számára. Ha azonban felmerül a kérdés, hogy ki volt az egyháznak az a dolgos keze, mely a pápaság irányítása mellett kikaparta a romok alól a mult értékeit ; az a kéz, mely ugyanakkor a barbár tömegek szivéből is felszínre hozta az emberi lélek szép és nemes vonásait; ki volt az a szem, melynek tekintetétől a félig vad népek megszelídültek ; az a tanítómester, aki a germán erdők hazátlan vándorait írni, olvasni, tudományokat