Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1917

24 az I.-- VII. osztályban a hittanból tartott évvégi összefoglalásokon ; év­közben is többször meglátogatta az egyes osztályokban a hittani órákat. Intézetünk kegyura, Hajdú Tibor dr. főapát úr május 6-8. nap­jain látogatta meg székházunkat. Kisebb tanulmányi kirándulások. 1917. évi október 4-én és 5-én az összes osztályok osztályfőnökeik vezetése mellett szedercserje-levél gyűjtésének céljából Sopron környékére rándultak ki. A III. osztály tanulói a történelmi érzék fejlesztése céljából az első történelmi óra előtti délután Mihályi Ernő tanár vezetése mellett a Várhelyre, a nagyhírű hallstattkori nekropoliszra rándultak ki, hogy az évezredes sáncokon és tumulusokon érezzék meg a letűnt korok lelkét. Az első történelmi órát pedig a városi múzeumban tartották meg a kő-, bronz- és vaskor emlékeinek közvetlen tanulmányozása, szemlélete köz­ben. A művészi érzék fejlesztését célozták a helybeli átmeneti, gótikus és renaissance-kori alkotásokon végzett tanulmányozások. A VII. osztály 1917. október 18-án Ma túsz György osztályfőnök vezetése mellett a városi festőteremben a soproni művészek tanulságos és szép képkiállítását nézte meg. Vizsgálatok. A VIII. osztályban a vizsgálatok április 26 és 30 közt, a többi osztályokban pedig a befejező összfoglalások június 8—15. napjain voltak. A magánvizsgálatokat június 19-én és 20-án tartottuk. Az április havi előkészítő tanfolyam hallgatóinak osztály vizsgálata április 24-én és az érettségi vizsgálata április 26-án volt. A május havi előkészítő tanfolyam hallgatóinak osztályvizsgálatát pedig május 25-én és az érettségi vizsgálatát május 27-én tartottuk. A rendes érettségi vizsgálatok Írásbeli része május 16., 17. és 18. napján folyt le, szóbeli része pedig június 10-én, 12-én és 13-án. Évzárás. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1918. évi 43038/V. sz. a. kelt rendeletének értelmében a tanévet június 15-én fejeztük be. Az ünnepélyes Te Deum-ot június 16-án tartottuk meg és utána kiosztottuk a bizonyítványokat.

Next

/
Thumbnails
Contents