Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1917

22 November 4-én Károly királyunk Őfelségének névnapját szt misével ültük meg. November 19-én boldogult Erzsébet királynénknak és november 21-én boldogult Ferenc József királyunknak lelkiüdveért tartott szentmisén vett részt az ifjúság. Március 15-én fegyvereink győzelméért szentmisét mondtunk és utána hagyományos szokás szerint hazafias ünnepélyt tartottunk. Április ll-én az 1848-as törvények szentesítésének évfordulóját szentmisével ün­nepeltük meg A szentmisét a győzedelmes békéért ajánlottuk föl. Április 27-én Zita királyné Őfelségének nevenapját, május 9-én pedig születésnapját szentmisével ültük meg ; ez utóbbi napon a szt. mise után a Zita Otthon javára iskolai ünnepéllyel összekötött gyűjtést rendeztünk. Fegyelmi állapot. Az ifjúság magaviselete az évfolyamán általában elég jó volt. A tanári kar éber figyelemmel kisérte a tanulóknak nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül való viselkedését is. Az igazgató és az osztályfőnökök többször meglátogatták a tanulók szállásait s ha a helyet nem találták alkalmasnak, a tanulóknak más szállást kellett fogad­niolc. Az ellenőrző tanácskozások eredményét az osztályfőnökök rendesen tudatták a szülőkkel, az igazgató pedig az eredmény kihirdetése alkal­mával lelkiismeretes és kitartó munkára buzdította a tanulóka'. Egészségi állapot. Az egészségi állapot általában kielégítő volt. Néhány vörheny eset fordult ugyan elő, de mindegyik eset könnyebb lefolyású volt. Két jómagaviseletű és szorgalmas tanulónk, Thiesz György VIII. oszt. és Polgár Gyula VI oszt. tanuló, tüdő vészben halt meg. Ked­ves halottainkért g,y ászisteni tiszteletet tartottunk, melyen az egész kath. ifjúság megjelent. Súlyos betegség miatt 16 tanuló nem látogathatta hosszabb ideig az előadásokat Pokorny Róbert, Sopron sz. kir. város kerületi tiszti orvosa de­cember 6-án és április 5-én szem vizsgálatot tartott; trachomás szembe­tegségre nem akadt. Ungár Kálmán, Sopron sz. kir. város kerületi tiszti orvosa pedig május 8-án 25, I. oszt. tanulót újraoltott. Háborús vonatkozások. Háborús előadásokat tartottak Török Veremund dr. tanár a II., III., IV., V. és VI. osztályban, G r é s z Ödön tanár a VI. és VII. osztályban, Matusz György tanár a VII. osztályban és Mihályi Ernő tanár a III., V., VII. és VIII. osztályban. Ezenkívül Gömbös Miklós tartalékos 18-as honvéd hadnagy A magyar katona (Álláskészítés és állásharc) cimén és Z sir ai József tartalékos 18-as honvéd hadnagy Földerítés (Faji tulajdonságunk érvényesülése a világháborúban) cimén tartottak érdekes felolvasást a VII. és VIII. oszt. tanulók részére. Tanítványaink közül a folyó 1917—18. tanévben hadbavonultak: Adám Alajos, Boninsegna Jenő, Gayer Ferenc, Kleinrath Kálmán, Koll­wentz Jenő, Pápay Ferenc, Polsterer Ferenc, Tálos Endre VIII. oszt. ta­nulók ; Baranyai Imre, Berchtold Zsigmond gr., Iliás Lajos, Kirnbauer Béla, Putz István, Schlögl Adolf, Schwertner Lajos, Siess Ferenc, Szigeti

Next

/
Thumbnails
Contents