Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1914
33 az épület nagy tömege van hivatva, hogy a komoly valóság képzetét ébressze. Róma hatalmi állása szerintük csak a lelkek lebilincselésével tartható fenn, vagy a fegyverek erőszakával. Azért különösen pompás kiképzésüek a homlokzatok, melyek az utcafelé fordulnak, hogy a járókelőket becsalogassák stb. Mindezzel azt a nézetet vallják, hogy a bárok stil agitációs eszköznek született az ellenreformációs buzgalomból, törekvésből. így azonban sohsem született életerős stílus, legkevésbbé pedig világstílus, mely kétszázadon át uralkodott az egész világ egyházi és világi építészetén. Bezold biztosra veszi, hogy az itáliai barokstílus — tekintve hangulattartalmát, az ellenreformáció nélkül is kifejlődött volna, de már a XVI. sz.-ban, mert a renaissance 1500 körül már elérte fejlődésének legmagasabb pontját. A bárok sokkal inkább nemzetközi stílus, mint bármely más elődje. A nemzeti jellemzővonás egyik stílusnál sem vonul jobban háttérbe, mint épen ennél. Csoda volna tehát, mely a történelemben ritkítaná párját, ha mindennek dacára a bárok stílus pápai, jézsuitás, agitációs eszköz lenne. Nem. A bárok két századnak az egész világon uralkodó, nemzetközi stílusa volt, mert a kor alaphangulatából sarjadt ki s nem a Vatikán rendeletére vagy a trienti zsinat döntésére kelt életre. Elterjedése mutatja szükségességét s megcáfolja azt a gondolatot, hogy egyes embernek önkénye, mely valami eddig nem ismert nagy dologban keres megnyugvást, adhat lökést egy új stílusnak. Mi ezt nem egyes építőmesterek eljárásából vesszük, akik közül az egyik így, a másik amúgy próbálkozik, hanem az egész stílussal érve21. Evangélikus papház. (Templom-utca 17.)