Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1913

u tése, mélyítése és acélosítása nem mellékes célja volt az intézetnek ; szóval és tettel törekedett erre a tanári kar mindenkor. Más vallású tanulóink lelkészeikhez jártak vallást tanulni s félévenkint bizonyítványt hoztak haladásukról ; gondosdodtunk arról is, hogy pontosan végezzék vallásos kötelességüket. Az intézethez való ragaszkodásnak erősítése, a tanárság és tanulóság összeforradásának segítése, a vett jóért érzett hálának nyilt megvallása vezette az intézetet, mikor a helyettes igazgatója június 9-én az intézetnek jótevőiért, június 10-én az intézet elhunyt tanáraiért és tanítványaiért misézett az ifjúságnak s azzal közösen imádkozott a drága halottakért. Igaz buzgósággal igyekezett az intézet a hazafias érzelem és törekvés ébresztésén és erősítésén. Iskolai ünnepek. Vallásos ós hazafias érzésnek megnyilatkozásai iskolai ünnepeink; az elsőt tartottuk okt. 6-án,') a másodikat Nagy Kon­stantin-ünnepélyt dec. 14-én 2) a Katii. Kör nagytermében, ugyanott a harmadikat, ifjúsági hangversenyt a deáksegélyző javára, 3) a negyediket márc. 15-én, 4) az ötödiket június 8-án a koronázás emlékére. 1'') Hivatalos látogatások: A Várossy Tivadar úr őnagysága a győri tankerületnek királyi főigazgatója, nov. 11-től 14-ig látogatta intézetünket hivatalosan ; megvizsgálván intézetünknek anyagi és szellemi ') Műsor: 1. „Jaj de bús ez a ravatal ..." Előadja az ifjúsági énekkar. — 2. Ünnepi beszéd. Mondta: Edőcs János VIII o. t — 3. Kincs: Szerenád a Tisza-ház előtt. Vonósnégyes. — 4. Ábrányi E. : rMi a haza?" Szavalja: Borsos G. II. o. t. — 5. Lampert : „A nemzetes úr." Szavalja: Schwartz A VII. o. t. — 6. „Mit szivünk hőn imád . . ." Előadja az ifjúsági énekkar. 2) Mősor : 1. Himnus. Előadja az iíjuság énekkara — 2. Bán : Krisztus győzelme. Szavalja Kelényi I. II. o. t. — 3. Rákóczi F. imája. Előadja az ifjúság énekkara. — 4. Bock H. E. : Ébredés: vonós négyes. Előadják: Nagy E. VI.. Tálos I. VIII., Szabó V. VI. és Szattler I. VIII o. tanulók. — 5. Euzdító beszéd. Mondja Páder Rezső prépost úr. — ti. 0 bone Jesu. Előadja az itjúság énekkara. — 7. Kemenes: A színkör orosz­lánja. Szavalja Ádám K. VI. o. t. — 8. Pápai himnusz. Előadja az ifjúság énekkara. 3) Műsor: 1. Suppé : Pajkos diákok. Nyitány, előadja a főgimnáziumi zenekar. — 2. Krüger A.: Messzina. Szavalja Tóth Béla, VIII. o. t. — 3 Haydin: Rondo alFOngarese. Zon­gora-trió. zongorán, hegedűn és gordonkán előadják Láng Erzsi VIII. o. t., Nagy Endre VI. o. t. és Szattler János VIII. o. t. — 4 Kürthy E : A komikus. Monológ, előadja Farkas Jenő VIII. o. t. — 5. a) Grieg E. : A tavaszhoz. (Opus 43. Nr .6.); b) Tschai­kovszky P. : Danse arabe és Danse chinoise „Casse-Nolsette : i (Der Nussknacker) Suite­böl ; c) Schubert F. : Moment musical (Opus 94. Nr. 3.) Zongorán játssza Manich Nándor VIII. o. t. — 6. Magyar népdalok. Énekli a főgimnáziumi vegyeskar. 4) Műsor: 1. Honfidal Énekli az énekkar. — 2. Ünnepi beszéd. Mondja: Tóth Béla VIII. o. t — 3. Petőfi: Nemzeti dal. Szavalja: Ádám Kálmán VI. o. t. — 4. Bloch: II. rapzódia: Hegedűn és zongorán játszák Szattler I. VIII. o. és Schmiedl K VI. o. t. — 5. Ábrányi: Milliók hirdessék . . . Szavalja: Schwartz A. VII. o. t. — ti. Élj Őseink hazája . . . Énekli az énekkar. 5) Műsor: 1, Ének. Előadja a főg vegyeskar. — 2. Ünnepi beszéd. Mondja: Tóth Béla. — 3. Jelentés^-/ Önképzőkör 1913-14. évi működéséről — 4. Grieg: Hochzeits­tag ... Zongorán előadja: Manich K. — 5. Vörösmarty: Himnusz Szavalja: Wolf F. VII. o t - 6. Ének Előadja a lőg. vegyeskar.

Next

/
Thumbnails
Contents