Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1912

18 helyet benne, még pedig különösen azért, mert a pápa azt akarta, hogy az akadémiává nőtt salzburgi kollégiumnak fölsegítésére a lovagrend ifjú lovagjainak itt az akadémián kellene az apródéveknek nevezhető tanulmányi időt tölteni, a lovagokhoz illő ismereteket és a rend szabályait megtanulni. Az akadémiát talpra segíteni, ezt szeretné az apát is, azért ő is ez utóbbiak részén van. Nem feledkezik meg azért a magyar ifjúságról, annak akadémiájára majd később kerül a sor. Olyanok is akadtak, kik igen sürgősnek látták az ügyet és a közelgő koronázáskor már szerettek volna látni ilyen lovagokat. Egészen természetesnek látszik, hogy az apát a főapátnak nagy tekintélyére és anyagi segítségére is számít tervének megvalósításában. Amint Bécsbe visszaérkezik Rómából, ír a főapátnak, s amivel szive tele, arról ömledez nyelve: római tartózkodásának eredményéről, főként a tervezett új rendről; tervének szépségeiről elragadtatással beszél, a máris kecsegtető sikernek jelei növesztik lelkesedését; azt hiszi, nem kell most már a teljes sikerhez más, mint a királyasszony írásos beleegyezése ; ezt pedig meg lehetne nyerni, ha az ország előkelői kérnék a királyasszonyt a lovagrend tervének elfogadására. Az ország előkelőinek szivét pedig a főapát segíthetné a tervhez hajlítani. A főapát soká várakoztatja az apátot; s mikor végre felel, akkor is csak féligmeddig ígéri segítségét. Amint így törekszik az apát, amint jár-kel vállalt ügyéért, amint mindinkább simúl a céljához vezető út, hirtelen kitör a háború; poroszok, bajorok és franciák rohanják meg egymásután a magyar királyasszonyt; a háborúnak sok és súlyos gondja foglalkoztatja a királyasszonyt és kormányát; a lovagrend ügyét még azok is, kik érdeklődnek iránta, a békésebb időkre halasztják. Csak az apát nem tud megbékülni az elhalasztás gondolatával; azt hiszi, minden akadékon győzedelmeskednék tervével, ha az egyenesen a királyasszonynak szine elé kerülne. Amint az apát keresgél a maga jó emberei közt, ki vezethetné a felség elé, a pápai követet találja legalkalmasabbnak; az nagytekintélyű ember a királyasszony szemében, az mindig jó volt ő hozzá és mindent megtett eddig, amire csak kérte. Most is egész bizalommal és jó reménységben adja elő neki ezt a kívánságát. Camillus Paulutius megtagadja ugyan a kérésnek teljesítését, de olyan szép móddal és olyan erős okokkal, hogy az apát a megtagadásból is csak jóindulatot érezhetett. Szívesen tenné meg ugyanis most is a kívánságát, mivel azonban csöppnyi reménye sincs, hogy a királyasszony a rendes hivatalos út megkerülésével és hivatalos fő embereinek mellőzésével határozzon ezen ügyben, azért nem vállalkozhatik az apát folyamodványának benyújtására ; csak erősíti őt ezen határozatában az, hogy a mostani viszonyok közt, mikor minden változóban van, mikor mindenben zavar uralkodik, most a királyasszonynak ideje sincs arra, hogy a béke és nyugalom idejére való ügyekkel vesződjék ; azt tartja tehát legjobbnak, ha az apát jobb időkre halasztja tervét, amikor szerencse mosolyog majd feléjük, s megint Bécsben lesznek; akkor majd a siker reményével könyöröghetnek a királyasszonynál ; azzal a gondolattal pedig, hogy a királyasszony a tervet minisztereinek megkerülésével fogadná el, hagyjon föl, mert csak áltatja magát vele.