Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1911

6 Darvas tanult, tapasztalt, hogy hivatásának annál jobban megfelelhessen, hozzáértőbben nevelhessen, taníthasson. És szeretett nevelni és tanítani, az ifjúsággal foglalkozni. Rendes tanári működésen kivül huszonnégy éven át az énekre, majd zenére oktatta az ifjúságot s emellett tizenhat éven át egész igazgatóságáig a négy felsőbb osztálynak hitszónoka volt. Harminckét évig járta a munkának ugyanazt az útját, soha fölfelé nem törtetett, soha beteges ambíciónak rabja nem volt, mindig egyformán dolgozott, mindig szerényen, számítás nélkül, soha az elismerést osztó tényezők sorfala között megtévesztő ünnepi köntösben. Önzetlen munkássága volt lényének legvonzóbb tulajdonsága. Embernek igazán jó ember volt Darvas. Nem tartozott azon sima modorú, édeskés, mosolyra begyakorlott férfiak közé, akik önösen szemlélve a világot, minden jövevényre szinte rákényszerítik szeretetüket, szívességüket, szolgálatukat, hogy énjük tengelye körüli forgásra lendítsék. Nem is volt a fontoskodók kellemetlen osztályából való, akik az egyenes úton járva azon meggyőződésben élnek, hogy minden halmot, minden völgyet nekik kell egyenessé, simává tenniök. Darvas nyílt lelkű, szókimondó ember volt, de aki csak akkor szólt,, ha beszélnie kellett, ha kötelessége volt. Külsejével soha nem mutatott többet, mint amennyi benne valóban megvolt. Nem volt zárkózott természetű, de nem is volt az az eleven temperamentum, aki érzelmeinek és nyelvének fürgeségénél fogva minden új viszonyban mindjárt otthonos, barátkozó. Nem volt szófukar, de szavain mindig rajta volt a gondolkodás nehezéke. Gondolkodása, érzelemvilága pedig derűs volt. Felköszöntőinek, nyilvános előadásainak majd mindig derűs volt alaphangja. Társnak kitűnő volt. Mindenki tisztában volt vele, mindenki meg volt győződve, hogy, ha jót nem tehet, rosszat, kárt senkinek sem tesz. Rendkívül szíves volt ; alig fordúlt hozzá valaha és valaki kéréssel, amelyet, ha tehette, nem teljesített volna. Nem kellett kérni, nem kellett könyörögni, amint ő sem szeretett konvenciósan udvariaskodni,., megtette minden mellékgondolat nélkül, nem számítva soha hálára,, elismerésre. Igazán jószívű volt, örült, ha szívességet tehetett Aztán türelmes volt s indulatainak megfékezésében igazi mester. Még az oktalanúl dúrva támadással szemben is úra maradt önmagának. Szinte gyengeségnek tetszett önuralma, de ez az önuralom imponált, okulást nyújtott, mert nem elvfeladással, csak alázatossággal járt.