Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1909

X. A jövő iskolai évre vonatkozó tudnivalók. A) Beirás (fölvétel) ideje. Az iskolai év 1910. év szeptember hó elsején kezdődik. Azon helybeli tanulók, kik a jövő évben a főgimn. 1-ső osz­tályába kívánnak járni, ezen szándékukat a gimnáziumi igazgatónál már julius hó három első napján jelentsék be dél­előtt 11—12 óra közt. Ezen beiratkozottaknak véglegesítése s az osztály­főnöknél való beiratása a rendes beirás s fölvétel idejében, szeptember első napjain történik, még pedig 1-én az I. osztálynak, 2-án és 3-án a többiek részére a gimnázium épületében délelőtt 9 órától 12-ig. A „Veni Sancte" szeptember 4-én reggel 7a9 órakor lesz. B) A fölvétel föltételei. 1. Az I. osztályba csak oly tanulók léphetnek be, kik életük 9. évét már, de életük 12. évét még nem töltötték be; a 12 évesnél idősebb tanuló fölvétele ügyében a tanári kar határoz. 2. Minden tanuló, ki először lép az intézetbe, még pedig annak bár­melyik osztályába, tartozik keresztelő levelét (születési okmányát) föl­mutatni. 3. Minden 12 évesnél idősebb tanuló köteles az ujraoltási bizonyítványt bemutatni ; a 12. évében levő pedig tartozik magát a meghatározandó időben újra beoltatni s az arról szóló bizonyítványt osztályfőnökének átadni. 4. Az 1. osztályba csak oly tanuló vehető fel, ki a népiskola IV. osz­tályának sikeres végzéséről nyilvános népiskolától nyert bizonyítványt mutathat föl ; a ki magánúton, vagy oly népiskolánál végezte a IV. osz­tályt, melynél külön 4 osztály nincs, tartozik a beiratkozás idején külön fölvételi vizsgálattal kimutatni, hogy a gimnáziumi tanuláshoz szükséges képzettsége megvan ; ezen fölvételi vizsgálat díja 20 korona. 5. A VIII. osztályba lépni akaró tanuló tartozik átadni az osztályfőnöknek keresztelő levelét (születési okmányát) s mindazon osztályokról szóló bizo­nyítványait, melyeket nem az intézetben végzett.

Next

/
Thumbnails
Contents