Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1909

Fehér Ipoly dr. pannonhalmi főapát. Szomorú kötelességet teljesítek, amikor megemlékezésem e gyenge virágszálát fiúi kegyelettel annak sírjára helyezem, akit a kérlelhetetlen halál 1909. év, október 27-én ragadott ki a magyar kultúráért küzdő bencések soraiból. E napon halt meg Fehér Ipoly dr., pannonhalmi főapát, a magyar bencések feje, ékessége. A neve fölé rótt fekete kereszt azonban nemcsak a mi veszteségünket jelenti, hanem a magyar katholicizmusét, a magyar közművelődését is, melyeknek egész emberöltőn keresztül lelkes fia, szakadatlanul dolgozó apostola volt Enyhiti tehát némileg fájdalmunkat az a jóleső tudat, hogy gyászunkban osztozik az egész ország; hogy az az őszinte tisztelet és nagyrabecsülés, mely a boldogultat kiváló egyénisége miatt életében széles körökben övezte, halálakor a legmélyebb gyászt váltotta ki nemcsak e hazában, hanem a haza határán túl is. Mikor u. i. az ős Pannonhalmán tompa gyásszal megkondult a nagyharang, nemcsak a kik síró hangját halották, hanem szívben az egész ország feltekintett a hegyre, mert aki csak jelentőségét ismerte, érezte a nagy veszteséget is, keserű fájdalommal látta az ürt, mely távoztával sorainkban támadt Éreztük, hogy érdemes élet törött ketté, igazi férfias jellem, páratlan munkabírás, törhetetlen energia, minden igaz ügyért lelkesülő lélek szállott a sírba. Ámbár nem í*