Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1906

19 letettem, tehet amit akar, de én a levelet még helyéből sem mozdítom el; jobb lesz nekem igazságtalanul elitélve meghalnom, mint osküszegéssel védelmezvén ügyemet felmentetnem.«

1) Tudta azonban, hogy tiltakozása haszontalan, azért életösztönét követve, a szabadulás más lehetőségén kezdett gondolkodni. A pénz akkor is nagy hatalom volt és azt hiszem, Lehmann Godfried várkapitány szivét is nem annyira a jó indulat, mint ez indította meg. Dus bér fejében lehetővé tette Rákóczinak a szökést. 1701. november 7-én estéli kapuzáráskor hagyta el Rákóczi izgalmas jelenetek után neje által küldött lovon az osztrák várost. A halál üldözte, az élet hívogatta, ösztökélte, utazása azért volt oly gyors. Lajtától Nezsiderre, Nezsidertől Samarján, Csallóközön át Felsőmagyarország erdeibe, azokon át Krakóba, majd Varsóba futott, és bár ezer veszély között, sikerült megmenekülnie. Szökésének hire gyorsan széjjelfutott, de itthon nem hitték el, mesének tartották, melyet a gyűlölt ellenség Rákóczi meggyilkolásának palástolására kitalált. Varsói tartózkodásának másnapján a szentkeresztről nevezett missziós papok már setét ebédlője megható találkozásnak volt tanuja: ott állt Rákóczi és Bercsényi egymás keblére borulva, »miközben hűlt mindkettőnk szemeiből a könnyek zápora-« Örült a két jó barát, de Rákóczi szive elszorult, mikor szegény Bercsényinek lesoványodott arcát, a szemüvegből alig elővillanó szemeit, megnőtt szakálát, a feketébe átmenő sárga arcszínét, a német testhez álló mellényből és lengyel bekecsből álló szakadozott ruháját látta. Mióta megmenekült, a kolostorban rejtve töltötte életét. Rejtve, mert a magyar menekült élete Varsóban sem volt biztos, orgyilkos kéz leselkedett ez élet után. Névtelenül, messze idegenben, bizonytalanságban, de mégis együtt volt szabadságunknak e két lánglelkü apostola. És Rákóczi megérkezte mégis csak enyhített Bercsényinek sorsán. Rákóczi rokonságban állt Lengyelország legelőkelőbb családjaival és ezek révén, habár csak elrejtve, tűrhető sorsra tettek szert. Lengyelországot azonban életök biztonsága miatt csakhamar el kellett hagyniok, de a szép belzi palatina, aki a daliás Rákóczihoz nemcsak rokonság, hanem más érzelem miatt is szerfölött ragaszkodott, szinte féltő aggódással gondoskodott helyről, elküldte őket férje oroszországi birtokaira. 1702. elején a nagy erdőségek közt levő Mvscsenica majorban, azután 1703. május haváig a ») u. o. 132. 1.