Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1905

20 is átmenetben volt: jelvies iránya díszítőbe, az állatképletek lomb- és virág-füzérekbe tértek át. A növénydíszítmények már a lébényi egyházon se stilizáltak, hanem közelednek a természeteshez, míg a pannonhalmin teljes díszökkel virágzottak föl a majdnem kizárólag uralkodó, mintegy százra menő lomb- és levéldíszítményekben. A pannonhalmi egyház az új szobrászati mükornak nemcsak leg­épebben megtartott, de legfényesebb emléke is. Ipolyi ezen egyház dús oszlopcsoportozatainak a korintusihoz hasonló késő római fejezetein, gyámkövein, ékes, változatos és természethü levél­zeteinek faragványaiban szobrászművészeinknek a pusztán szolgai utánzáson felülemelkedő, magasabb, érdekes mütanulmányait ismeri föl s részben eredeti alakításait látja. A templomból az előbb említett díszkapun át, hazánkban magábau álló keresztfolyosóra mentünk; keresztfolyosónak szines ablakain ábrázolt keresztút (statio) miatt nevezik. A keresztfolyosónak falai, noha a századok folyamán több átépítésen esett át, javarészben Árpád-koriak ; mert ámbár a keresztfolyosó déli boltozatának kivételével a többi három folyosóág holdosztályait ma mái­nem- a XIII. századbeli négy süvegből álló keresztboltok, hanem a csil­lagboltból származó XIV. századi u. n. háloboltok borítják : azért a dísz­bejárattól keletre, a templom külső falán kiszöktetett egyik gyámkövön mégis látható három gyík, továbbá a keresztfolyosó udvarára szolgáló falak délkeleti sarkán levő letörött szarvú ökörfejben végződő gyámkő, valamint a többi mind csupa torz-emberarcokat ábrázoló gyámkövek az egyházban reánk maradottakkal egykorúak, vagyis a XIII. századból valók. Továbbá a keresztfolyosó Árpád-kori volta mellett szól az is, ho^y Storno F. sehol se akadt a keresztfolyosó udvarára szolgáló földszinti gyönyörű ablakok csúcsíves mezőinek u. n. mértani mű diszítekeiben XV. század­beli halhólyagokra, hanem kizárólag, határozottan előbbi korra utaló, igen változatos hármas és ötös, kerek alakú lóher-alakításokra. A kereszt­folyosót legutóbb Vaszary Kolozs főapát alatt 1885-ben restaurálták. A folyosóról nyilik az ajtó a kicsiny, de a mostani főapát, Fehér Ipoly által gyönyörűen megújított Szt István-kápolnába. Hajdanában Szt-Gellért, más néven betegek kápolnájának nevezték. E kápolna ma román Ízlésű képekkel van ékítve. A boltsüvegeken Szt-Asztrik apát, Szt Gellért, Mór és Szilveszter pápa aranylapra festett mellképei láthatók. Az egyik oldalfalat Sztlstván megkoronáztatása, a másiknak ablakát

Next

/
Thumbnails
Contents