Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1905

10 valamely égi világosság, lündöklő fáklyaként ragyog egyháziaknak, világiaknak egyaránt, hogy egyenes uton haladjanak céljuk leié. De ugyanezen Zsigmond alatt kezdődik a hanyatlás kora is. A szerzetesi életet gyökerében támadta meg a pápáknak és világi fejedelmeknek azon intézkedése, hogy a monostorokat vagyon, jövedelem után áhítozó egyházi és világi uraknak ajándékozták, kiket kommendátoroknak nevezzünk. Pannonhalma ezek kormányzósága alatt élte történetének legszomorúbb napjait. Ilyen kormányzó volt a többi között a hires Vitéz János, azután pedig maga Mátyás király (1472 — 1490-ig, vagyis haláláig); 1493 — 1500. pedig II. Ulászló tartotta kezében. A gondviselés, mely gyakran gyenge kezek közvetítésével vág az esemén) ek folyamába s létesíti nagyszerű alkotásait, hü maradt ezúttal is önmagához : a politikai ügyekben annyira gondtalan II. Ulászlónak adta meg a szokatlan erélyt. kinek üdvös intézkedései forduló pontot alkotnak Pannonhalma életében. II. Ulászló kancelláriája egyik jegyzőjének, Tolnai Máténak, adta az apátságot. E szentéletü ember nagyságát, munkásságát legjobban az mutatja, hogy a magyarországi bencések történetében egy fényes kor Tolnai Máté kora nevét viseli. Tevékenysége nem szorítkozik Pannonhalmára, hanem az egész magyarországi rendre kiterjed. Ujjáalkotja az előbbit, de nagyban emeli az utóbbit is. Alatta lett a király és a pápa jóakaratából a pannonhalmi apátság főapátsággá, a pannonhalmi apát az összes bencés monostorok főapátjává, prímásává, mely alkalommal a pápa a rend összes kiváltságait is megerősíti. Még javában folyt az üdvös reformmunka, mikor a nemzet életével összefort pannonhalmi főmonostort is megrendítette a mohácsi vész. Az agg főapátot a király felmenti a személyes megjelenéstől, de jobbágyainak ötödrészét Bajcs Pál vezetése alatt harcba küldötte. A haza sorsával a főapátság állapota is egyre rosszabbodott, az 1529. török hadjárat a bekövetkezett szomorú napok kezdetét jelzi, véginség, nyomor üt tanyát a tőmonostorban, mely e háborús időkben inkább vár volt, mint szerzetesek háza. 1567-ben a várőrség gondatlarsága miatt leégett, 159jM)an pedig- Haszán 5000 emberrel rátörve, Baranyai Pál főapát hősies védelme dacára az ősi monostor tornyaira kitűzte a félholdat. A törökök ugyan újra megerősítették a várat, de 1597-ben Miksa főherceg embereinek sikerült visszafoglalni, a szerzetesek azonban csak 1638-ban tértek vissza. Elgondolható a pusztulás, melyet a visszatértek találtak. De nem csüggedtek. Fokozott eréllyel dolgoztak és a mint a könyvtárban nyomtatásban is meglévő, megvitatott