Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1900

67 álílását hozza magával. De Buda és Pest már ekkor is örömmámorban úszott, hisz ez volt az első örörnnap annyi szomorú esztendő után. Jött 1859, majd 1806. A poroszok elől Bécsből menekülnie kell Erzsébetnek felséges családjával ; de a régi bizalmatlanság nem meri ót a magyarokhoz ereszteni, s ö maga segít a zavaron ez örökké emlékezetes szavaival : „Az a nemzet, mely Mária Terézia mellé állott, mikor az egész világ elhagyta, ma sem felejtette el a „Moriamur" fenkölt jelszavát. Megyek hú magyarjaim közé". El is jött s rajongó szeretet környezte mindenfelé. Elértünk a kiegyezéshez. Igaz, hogy Deák Ferencz bölcsesége s bölcs mértékléte nélkül kétséges, ha nem veszélyeztette volna-e a hazafiak szenvedélyes politikai buzgósága a kiegyezés sikerét; igaz, hogy az olasz-porosz háborúnak kellett előbb a csatamezóket vérrel borítania, hogy ö Felsége az atyai bizalom hangján szóljon „hú magyarjaihoz" : de az igaz, hogy a király s a magyar nemzet közös kibékülésének senki sem örült oly bensőséggel, mint Erzsébet királyné, ki e tényben megtestesülve látta azt a magas életczélt, melyet mint uralkodóné maga elé tűzött, s melynek megvalósításán éveken át fáradozott. Valóban nála nagyobb barátja a magyarnak alig volt. Minél jobban megismérte ezt az árva nemzetet, annál nagyobb érdeklődéssel kisérte sorsát. Megtanul magyarul, nemcsak hogy értsen és beszéljen, hanem hogy beleinélyedhessen szellemébe, élvezni tudja költői remekeit, megismerhesse viszontagságos múltját, küzdelmeit, reményeit, örömét és bánatát Csodálom e nagy magyar királyasszonyt, ha párját keresem a magyar nemzet ezeréves történetében, mikor látom, hogy mióta a magyar korona idegen főket dicsőit, Magyarország több mint 300 évig nem hallott magyar szót még királyai ajkáról sem. Mit fog tehát a magyar történelem Erzsébet királynéról arany betűkkel följegyezni? Azt, hogy megismérte, megszerette a magyar nemzetet akkor, mikor mindenki bántotta; megszerette és pártját fogta akkor, mikor mindenki elhagyta. Megismertette és megszerettette Felséges férjével is, kinek szive azóta megváltozott, megengesztelődött. Azt, hogy ó volt a béke és szeretet angyala az elhidegitett császár s az árva magyar közt. Azt, hogy megtanult magyarul, hogy a magyar lélekhez hozzáférkózhessék, hogy megtudja bajunkat, hogy a szűkölködőkön segíthessen, a szenvedőket vigasztalhassa. Azt hogy hálás mindazok iránt, kik Felseges férjét, ót és családját szeretik. Csak azt említem, hogy mikor a magyar előbb a haza bölcsének Deák Ferencznek, utóbb a monarchia s a felséges uralkodóház legerősebb támaszának Andrássy Gyula grófnak ravatalát sírva állta körül: a nagy magyarok gyászos koporsójánál ott könyezett koszorúval kezében a magyar nemzetnek gyászba öltözött Géniusza. De még egyet fel fog jegyezni róla a történelem azt hogy ő a fájdalmak anyja volt. Nagy lelkek egyensúlyát sem az őröm, sem a fájdalom nem egy könynyen billenti ki; de a szeretett tiu huit tetemei mellett megtörik a lelki nagyság, embere lesz a király is. — Meghalt 18#9-ben trónjának utódja. 6*