Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1899

70 Nem volt szabad ideje, mely tétlenségben pazarlódott volna el. Ha az iskola nem kívánta munkáját, sietett a szabad természetbe Istennek nyitott, élő könyvéhez ; s nem tétlen bámulója, hanem szorgalmas kutatója a természet minden alkotásának. Különösen vonzzák, ragadják magukhoz Flórának szép gyermekei s a lég szárnyasai ; meg nem fogyatkozó kedvvel, el nem ernyedő kitartással keresi, kutatja s tanulmányozza őket Sopron vidékén. Aztán, ha szerét ejtheti és idejéből telik, fölszáll kis csónakával a Fertő vizére s szinte husz éven át keresztül-kasul barangol rajta, fölkeresi annak minden zegétzugát, lesi, várja a madarakat, tanulmányozza életüket. Nemes szenvedélye daczol sok veszedelemmel, még több kellemetlenséggel, s gyűjt magának sok-sok ismeretet, az intézetnek pedig oly madárgyűjteményt szerez, milyenhez hasonlót hiába keresünk más vidéki magyar városban. Tömérdek ismerete mellett is maga a szerénység, mely kerül minden vásári zajt s szigorú bírálója maga-magának. Innen magyarázható, hogy ritkán lép a nyilvánosság elé. Irt kétszer a főgymnasiuin „Ertesitő"-jébe „Adatok Sopron Flórájához" s „Sopron és a Fertő madarai" czímen; megfigyeléseivel fölkereste az ornithologiai központot, régebben irt az „Ornithologisehe Blätter"-be. Szerénysége sohasem számított elismerésre, ez azonban mégis fölkutatta s megtalálta őt. Midőn hunyóban van napja, s a tanári pályáról lelépni kényszerül, a vallás- és közokt. m. kir. miniszter „a hazai tanügy terén kifejtett hosszas ügybuzgó szolgálataiért" elismerését nyilvánítja (1896. aug. 13.), a magyar ornithologiai központ rendes megfigyelői közé sorozza (1896. jan. 1.), a vallás- és közokt. m. kir. miniszter „az ornithologia terén szerzett érdemeinek elismeréseül" a magyar ornithologiai központ levelező tagjának nevezi ki (1896. márcz. 21.). Ha a jó tanár áldásos működésének az is egyik ismertető jele, hogy megszeretteti növendékeivel a tudományát, hogy lelkesedésével a növendékekben új tüzet gyújt, mely akkor is ég, lobog, mikor a tanár már elhamvadt, úgy boldogultunk e réven is a kiváló tanárok közé tartozik. Csak egy szép példáját említjük föl ezen szép hatásnak. Mikor a boldogult meghallotta a télen, hogy r gi kedves tanítványa, Chernel István, kiadja „Magyarország madárvilága" czímü munkáját, lesi, várja a munkát, hogy örülhessen a kedves tanítvány sikerének ; s mikor örülhetett már a munkának, mosolyogva mondogatta, „megkapom ezt még tőle magától is, mert meg szokta küldeni munkáit" ; s a jó tanítvány meg is küldötte neki az első díszpéldányt azzal a bejegyzéssel „mint az ornithologiában első mesterének" ; de már ennek nem örülhetett a mester, mert halotti ágyán találta a várt könyv. A mult tél súlyosbította tüdőbaját; rohamosan apadt ereje. Érezte, tudta, hogy közeledik életének határához ; nyugodtan, a kereszténynek erős hitével nézett eléje a jobb és szebb jövőnek s készült az útra. 1900. január 25-én délután 1 órakor halt meg imádsággal az ajkán ; hült tetemét január 27-én helyeztük -el sírboltunkban. Isten veled ! Nyugodjál békében !