Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1899

68 reménysége s a mi reménységünk, kora sirba döl, szive megreszket a gyógyíthatatlan, mélységes sebtől; a/.óta csak viaskodás az élete a földönA mélységes fájdalommal szivében visszavonul a világnak kinálkozó dicsőségétől, csak a jótevésben, csak az Istenhez vezető természet ölén keres sebeire hasztalan gyógyulást. S a mint megy gyanútlan az istenáldotta szépséges vidéken, leselkedik már rá naphosszant a gonosztevő ; s a mit tervez, az csupa iszonyat ; a mit néz, az csupa düh; s a mit mond, az vér. S a védtelen jóság a gyilkos gonoszságnak lesz áldozata; szivét, azt az áldott jó szivet, mely csak jót akart, jót érzett, mely úgyis száz sebtől vérzett, azt döfte át. Megrémülnek a népek, eliszonyodik a világ ennyi gonoszságon : de legjobban a mi hazánk, mely érzi. tudja, kijét vesztette benne: őszinte jóakaróját, hathatós pártfogóját, királyi anyját. Kiszenvedett, eltemették s vele temették a magyar nemzet reménységének, örömének jó részét ; de nem temették el vele mélységes hálánkat. A magyarság lelkesedő lángra gyúl ; templomot emelünk majd a nevének, gyönyörűségeset ; szobrot állítunk az emlékének, melynek nem lesz párja ; a festő, a költő ihletet merít és festi, megzengi az ő áldott szivét ; s minden magyar a szive mélyébe vési: Volt egyszer egy királynénk, idegenből jött s szivvel-lélekkel a mienk lett. Oh jó királynénk! Végtelen szeretetünk azt sejteti velünk: ott vagy a boldogok honában, királyi rokonodnak s védőszentednek, sz. Erzsébetnek körében. Oh forduljatok mindketten, ti földi anyák példaképei, az isteni anyához : Boldogasszony anyánk ! Régi nagy pátrónánk ! Sok Ínségben levén, így szólít meg hazánk : Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról ! *