Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1895

— 96 — S ezen törvények a vallási kötelmeken kivül szabályozzák, irányítják, megállapítják a tanuló ifjúság kötelességeit a felsőbb hatóságok, a szülök, tanárok, és tanulótársaik iránt. Megszabják viselkedését iskolában, otthon, utczán és társaságban; tilalmaz­nak oly dolgokat, melyek vagy az ifjak erkölcsére, jellenifejlő­désére, vagy egészségére károsak, veszélyesek. Megrovás, bún- A netáni törvényszegést, kötelesség mulasztást követik a tetés, megrovások és büntetések, melyek az idők szelleme és a vétség foka szerint majd enyhébbek, majd súlyosabbak voltak. A szá­zad elején nyersebbek, szilajabbak levén az erkölcsök, igen gyakoriak a tanulók fegyelem elleni vétségei, kihágása: ilye nek : Éjjelezés, korcsmázás, verekedés, kártyázás, engedetlenség, lopás, kártétel, tánczmulatságok, színház látogatása ; keményeb­bek a büntetések : bezárás, vessző, korbács (scutica) vagy ki­zárás, az erkölcsi viseletből adott másodrendű osztályzattal. A kizárásról hozott tanártestületi ítéletet végrehajtás előtt jóvá­hagyás végett a főigazgatóhoz kellett terjeszteni. Később e bün­tetés módozatai szelídültek ; a testi büntetés helyett a bezárást, az iskolában való vissza marasztalást alkalmazták ; a vallás és közoktatási minisztérium által 1884-ben jóváhagyott »Fegyelmi szabályaink« ellen vétők büntetését, megrovását az 1890-iki »Rendtartás« szabja meg. Egyébiránt az isk. törvények lelkiismeretes megtartása fölött való éber őrködés, az intés, figyelmeztetés, feddés mellett, leghatékonyabb nevelő eszköz volt és lesz a tanulók iránt érzett atyai szeretet és jó példa ; a kötelességtudás, pontosság és munkaszeretet megtestesülése, a nevelő-tanár személyiségében. Ai iskola fönn- 16- Az iskola fönntartói. A soproni jezsuita collegium tartói. iskoláit azon alapítványok jövedelméből tartotta fönn, melyeket e czélra a collegium nemes alapitói, a Jézus-társaság részére alapító okleveleikben megjelöltek és biztosítani kívántak. (L. 18945. Értesítő idevonatkozó okmányait 8—32. lap.) A jezsu­iták eltörlését követő évtizedekben (1773—1802.) a soproni gymnasium az eltörölt Jézus-társaságiak vagyonából alakított tanulmányi alapból nyerte a fönntartására szükséges összegeket. E dotatio Mária Th. tanügyi és pénzügyi tervezete alapján a soproni nagygymnasiumra nézve, — hol a tejlesen vagyontalan Douicmkosrendiek tanítanak, — az igazgató. 5 tanár, exhorta­tor és egy iskolai szolga díjazása, egy 1776. évi január hó

Next

/
Thumbnails
Contents