Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1895

II. A soproni gymnasium az állami vezetés korában. B) Átmeneti időszak (1773-1802.) A nevelés-oktatásügyét a XVIII. századig- nem sorozták az állami feladatok közé. A uralkodó közfelfogás az egyház jog­és hatáskörébe utalta azt s nem alap nélkül, hisz iskola és templom minden időben szoros kapcsolatban voltak egymással! Nevelő és tanintézeteink az egyház talajában gyökereznek ; az egyház őrködő szeme, gondos vezetése és felügyelete mellett fejlődtek és emelkedtek azon fokra, hol mai culturánk alapjává lettek. Királyaink, mint a magyar kath. egyház főkegyurai, az egyházi javadalmak alapítása, adományozása által előmozdítják, sőt a javadalmak birtokosainak kötelességükké teszik az iskolák fölállítását és gondozását. Ez a felfogás, meggyőződés szólal meg a XVI. században is országgyűléseink végzéseiben. Az 1548-diki VI-ik törvényczikk felhívja a főpapokat, hogy tehetségükhöz képest iskolákat ala­pítsanak, és nehogy az egyháziakat a jövedelem hiánya hátrál­tassa tisztük teljesítésében : az országgyűlés felhívta a királyt, »hogy az idegen kézen levő egyházi javak visszaadását rendelje el.« A XVII. század nagynevű iskola-alapitói, a szükséges anyagi és szellemi eszközöket nagy áldozatokkal előteremtvén, a királyi felségről nem pénzsegélyt, hanem alkotásaik védelmét, jóváha­gyását és a támadások ellen való biztosítását kérik és nyerik meg. A XVIII. század bölcseleti eszméi, állani- és jogtudományi elméletei, Hontheim-Febróniusnak — az állam és egyház jog­viszonyára vonatkozó — tanai e téren is forrongást idéznek elő s mindinkább hódit azon vélekedés vagy irányzat, mely az oktatás ügyét az állam jog- és hatalmi körébe tartozónak (tes politicae) hirdeti. A uj elméletet szívesen fogadják a fejedelmek mint felségi jogaik kiterjesztésének alkalmas eszközét. Ezen irányzat nyilat­kozik meg az 1712/15 és 1722/23 iki országgyűléseinken is. Itt hangsúlyozzák első ízben a király ellenőrzési jogát a bárki által alapított intézetekre, és kívánják a korszerű és szükséges ismeretek bevitelét az iskolába.

Next

/
Thumbnails
Contents