Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1893

- 58 15. Intézeti tornaverseny. (Tornavizsgálat). A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur ő nagyméltósága a rendelkezése és vezetése alatt álló középiskolák ifjúságának testi kiképzésére nagy gondot fordítandó kiadott 1892. évi május hó 3-án 1193 sz. alatt egy körrendeletet, melynek alapján a rendes előadások után junius havában éven­kint tornaversenyek rendeztessenek, melyek egyszersmind a tanintézet nyil­vános tornavizsgálata is. Célja pedig e versenyeknek egyfelől, hogy az in­tézetek hatóságaiknak és az érdeklődő közönségnek évenkint számot adjanak az ifjúság testi képzettségéről s éz által lehetségessé váljék az országos Tornaverseny megtartása, másrészt pedig a nagy köszönségben az ifjúság testi nevelése iránt az érdeklődést felébreszteni és állandósítani. Intézetünk a tornaversenyt két részre osztotta, u. m. a szorosan vett tornavizsgálatra, és a tulajdonképeni Tornaversenyre. A tornavizsgálatot nyári tornahelyiségében következőleg tartotta meg : I. Katonai rendgyakorlatok : I. IX. osztály (külön-külön) : Sor felállítás, menet, kanyarodás, oldal­és arcsorban. III. XV. osztály (külön-külön): Kettős rendek és szakadozás. V.—VII. osztály: A szakasz kiképzéséből arcvonal mozdulatok, kettős rendek mozdulatai és fejlődések. II. Szabadgyakorlatok : Ï. osztály: Kargyakorlatok, törzshajlitások és forgatások. II. osztály: Sarok-, térd- és lábemelések, lábforgatások. III. osztály: Csillagfelállitásban : karvágások és körzések, törzslen­ditések. IV. osztály: Lépcsöfelállitásban : roham- és lebegőállás, térdelés, tá­maszfekvés. V.—VIII. osztály: Ellenvonulás. Botgyakorlatok: emelés, lendítés, keresztezés. III. Szer gyakorlatok : I. osztály: Magas nyújtón: függés- és fogáscsere. Vizszint.es létrán: lendülések. Korláton : támlázás, támaszcsere. II. osztály: Magas nyújtón : függeszkedés, lendülés. Rézsútos létrán : függeszkedés különféle fogással. Korláton : üléscsere, lendülés. XII. Osztály: Magas nyújtón : Vegyes függés, egyszerű leereszkedés és átfordulás. Vízszintes létrán : karrángás a kapocsfán, függeszkedés lendü­lettel. IV. osztály: Magas nyújtón : térd- és kelepfelvetödés, alugrások. Korláton: vetődő- és kanyarlati kiugrás. V.—VII. osztály: Lóugrás: vivóugrások, ugrások hosszában. Nyújtón> alapgyakorlatok^alugrások. Korláton: magas lendülés, rámasz hajlított kar­ral, korlátugrások. Gyűrűhintán : átfordulások hintázás közben, hintaugrások. Vízszintes létrán : függeszgedő gyakorlatok.

Next

/
Thumbnails
Contents