Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1891

71 Ezenkivül jnég szokásban volt koszorúkat inni, vagyis oly bort,' melybe a 'koszorúkat mártották v. dobták bele. Midőn már az actium-i csata kitörőben volt, Antonius változékony, szenvedélyes természeténél fogva azon gondolatra jött, hogy Cleopatrát. arról gyanúsítsa, mintha ez méreggel» akarná ötét, megölni : miért is valahányszor vele étkezett előbb mindent (ételt és italt) megvizsgáltatott. Cleopatra azonban aggodalmas elövigyázatából csak tréfát űzött. Egy vendégségnél ugyanis a fején lévő koszorú virágaínak végső csúcsait megmérgezteté. Ezután azt indítványozta, hogy l-oszonikat igyanak, mibe Antonius beleegyezett. Erre Antonius Cleopatra fejéről levevé a koszorút, szétszaggatá. beleveté ivópoharába, s már már kiürítendő volt poharát, midőn Cleopatra karját megragadá és mondá : „Tanuljad Antonius megbecsülni azt, ki előtted gyanússá lett, hogy vele lakmározva előtte az ételeket és italokat megvizsgáltatod. Elhetnék-e nélküled, o Antonius ! Hát nem volna-e elég eszközöm és módom arra, hogy töléd megszabaduljak ?" Ezután elővezettetett egy embert a tömlöczből s vele Antonius poharát kiüritteté, ki nemsokára halva rogyott össze. Ezt Plinius história naturalis cimü müve 21-ik könyvének 9-ik fejezetében igy irja le : ... in apparatu belli Actiaci gratificationem ipsius reginae Antonio timente, nec nisi praegustatos cibos sumente, fertur pavore eins lusisse, extremis roronae floribus veneno illitis, ipsaque capiti imposita, mox procedente hilaritate invitavit Antonium, ut Coronas bïberent. Quis ita timeret insidias? Ergo concerpta in scyphum incipienti haurire opposita manu : En ego sum, inquit, illa Marce Antoni, quam tu nova praegustantium diligentia caves : adeo mihi, si possim sine te vivere, occasio aut ratio deest. Inde eductum custodia bibere iussit, illico exspirantem. Mig a köztársaság virágzott a vendégségek nagy gonddal ugyan, de egyszerűen s minden fényűzés nélkül lőnek rendezve. Yig kedélyhangulat és kellemes, társalkodó beszélgetések voltak főtényezői. Cato Censorinus, különben mogorva természetű egyén, asztalnál derült és vig arcot mutatott. Mondani szokta, hogy hálával tartozik az öreg kornak, mely bár nem engedi hogy annyit ellessék és ihassék mint azelőtt, mégis ezen veszteségét gazdagon pótolja azáltal, hogy a kellemes társalkodásban való örömét meghagyta. Ha mezei birtokán tartózkodott, esténként néhány jó barátját kérte magához hogy velők mulasson. Az életben szerzett tapasztalatai eszközölték, hogy öregek és fiatalok egyaránt élvezettel hallgatták és társalogtak vele. Mivel tudta, hogy még az asztal is alkalmas a barátság megszilárdítására, vendégségek alkalmával a híres római férfiak magasztalásairól szólt: és gondosan óvakodott attól, hogy másoknak hibái ott megbeszéltessenek. így szokták a régi becsületes rómaiak finom társalgással a vendégséget kellemessé és hasznossá tenni és az asztalnál könnyen kicsapongó pretio fuisse, ego testimoniis palain faciam, vel eo magis, quod gratiam eius video ad epulas quasi postliiniuio rediisse quippe qui diguatioue vestra cum iutersuui ccnvivio sacro, auiuiadvertam hunc piscem a corouatis ministris cum tibicine introferri . , .