Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1891
5 2 t * r kezdetén mondatni szokott ima is 1) így tehát Rómában a főétkezés (prima mensa) bevégzése után és a csemege-asztal (altera, vagy secunda mensa) megkezdése előtt a lar-ok tiszteletére étáldozat volt. Ez áldozatok alkalmával kis bálványaikat az asztalra állították és melléjök a sótartót, miáltal asztalaikat megszentelni vélték : a sót ugyanis szent tárgynak tartották. Ha ezt megtenni elfeledték, vagy pedig a sótartót feldöntötték. ugy szerintök az asztal meg volt szentségtelenítve, és egy bekövetkezendő szerencsétlenség előjelének tartották : oly babonaság, melyet a rómaiak a görögöktől vettek át, s melynek sok ember még napjainkban is hódol, valamint hogy némelyek szerencsétlen jelenségnek veszik, lia 13-an ülnek az asztalnál. A házi isteneken — dii penates - kivül még Herculest, Mercuriust és a Geniust is szokták asztalaikra állítani; mert ezeket asztalaik természetes főfelügyelőinek tartották: Genii mensae praesides: miért is asztali isteneknek (Epitrapezii) neveztettek és az asztali áldozatok kiváltképen az ő tiszteletökre valának. Ha a rómaiak esküdtek, ugy az asztalt oltár gyanánt érintették, mert isteneiknek azon való jelenléte miatt iránta tisztelettel viseltettek, nemkülönben, mivel az asztal a vendégszeretet és barátság erényeinek gyakorlására közegül szolgált. Harag és civakodás száműzve voltak asztalaiktól, és bárminemű vétkes magaviselet az étkezésnél, a szent dolgok iránt tanusitot merénylet volt. Ezen lelkiismeretes tisztesség, melyet a józan rómaiak asztalaiknál szem előtt tartottak, valamint az asztali áldozat és ima is, mintegy ünnepélyes hitvallásuk volt, miszerint mindeu jó az istenektől jó. Mily szép nyilvánulása ez a természetes vallásnak, melyet Isten az emberbe önt, de annál szomoritóbb, ha ezen természetes ősi szokást még olyanoknál is kiveszve látjuk, kiket az apostol szavai: „Akár esztek, akár isztok, akár valami mást müveitek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek" közelebbről illetnek, és ennek dacára étkezéseiket imával kezdeni és hálaadással bevégezni szégyenlik ! Ha vallásbeli kötelmeiknek eleget tettek, asztalgondozót, vagy asztalkirályt (tricliniarcha, inagister v. rex conuivii, magister cenandi v. cenae) neveztek ki, vagy választottak, mi akkor is rendesen megtörtént, ha a legildomosabb és becsülettudó vendégkoszoru gyűlt össze ebédre. 0 a t. o M a i o r Cicerónak de senectute cinül könyvében mondja, hogy daczára öreg korának, mégis örömmel vett részt oly vendégségekben, hol a jelenlevők jó kedve egymást feliiditi, hol az asztal-király az egész társaság jó kedélyhangulatát fentartja, és hol mindegyik valami gyönyörködtetőt képes mondani. 2) Plu tar chu s bővebben értekezik azon tulajdonokról, Quintil . declam. : Invita vi ad cenam : — venisti — et adisti ínensam. ad quam cum venire coepimus, deos invocamus. 2) Ego pTwpter sermonis delectationem tempestivis qnoque convivüs delector, nec cum aequalibus solum. qui pauci admodum restant, sed cum vestra etiam aetate atque vobiscum ... 31 e . . et magisteria delectant, a maioribus institata et i s s e r m o, qui more m a i o r u m a s u m m o (t. i. 1 e c t o) a d h i b e t u r in poculo,
