Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1891

41 A mi már a nagykorúságot el nem ért gyermekeket illeti, ezek legtovább maradtak a régi fegyelemnek alávetve. Ha ugyanis ezek asztalhoz kerültek, ez esetben a pamlag mellett a rokonok közelében ültek. S u etonius (vita Augusti 64) mondja, hogy Cajus és Lucius, ifjú Caesarok, ha Augustus császárral együtt ebédeltek soha sem lehettek jelen másképen, mint alacsony székeken ülve a pamlag mellett : neque cepav.it (t. i. Augustus) una, nisi ut nepotes in imo lecto assiderent ; vagy pedig mint ugyanazon szerző Claudius életében (32) mondja, ad lecti falcra, a pamlag lábainál ülve : Adhibebat omni cenae et liberos suos . . . more veteri ad fulcra lectorum sedentes vescerentur. Az ebédlő pamlagokon (lecti) való fekvés ugy történt, hogy az étkező testének felső része kissé magasabban volt a test többi részénél, mely kinyújtózkodva volt az előtte fekvőnek háta mögött. Eszerint tehát balkönyökkel vánkosra (pulvinus) támaszkodva a jobb kéz szabadon maradt, melylyel étkeztek. A második helyen fekvő, fejével az elsőnek mellét érinthette, s ha hozzá szólni vagy vele beszélni akart, visszafelé kelle fordulnia. Hogy pedig a pamlagokon való fekvés a testre annál kényelmesebb legyen, a készülék végig párnázott volt, melyet még: takaróval (vestes stragidae) is födtek. Mivel pedig a négyszögletű asztalok, különösen nagyobb vendégségek alkalmával három részről voltak pamlagoktól körülvéve, innen a tricliniurh elnevezés mely nemcsak ebédlő pamlagot, hanem későbben, átvitt értelemben, még az ebédlötermet is jelenté. A három pamlag mindegyike külön három - három személy számára szolgált s igy a négyszögű asztal egyik oldala az ételek felhordására mindig szabadon maradt. Rangra nézve pedig a helyek egy-egy tricjinium-on ép ugy különböztek, mint a hogy különböztek a pamlagok (lecti) egymás között. Ezek között legtekintélyesebb volt a középső: a lectus médius; ettől balra volt a második: lectus sutnmus; a középsőtől jobbra az utolsó: lectus imus. A lectus medius-on ismét az első hely díszhelynek (locus consularis) neveztetett, ehhez legközelebb a lectus imus-on feküdt a háziúr (hospes). A díszhelynek „locus consularis" elnevezése onnan van, mert ha consul vett részt a vendégségben, azon helyen, t. i. a pamlag végén, zavartalanul fogadhatta a jelentéseket, melyek neki tétettek, osztogathatta a rendeleteket és eszközölhette az aláírásokat. Ennélfogva lectus v. locus consularis általában szólva a megtiszteltetésnek a helye, vagyis díszhely. A lectus imus-on fekvő házigazda mellett, a lectus előtt, szokott neje és egy gyermeke ülni. Hogy étkezés alkalmával az ételekbe és vendégekre por vagy más valami szenny ne hullhasson, vagy pedig disz kedvéért is, különösen oly étkező termekben, melyek diszes felső padolattal (lacunar) ellátva nem valának, mennyezet-féle bíboros lepeleket, vagy szőnyegeket (aulaemn}) szoktak a padozat alá kifeszíteni. M Horat. carm. III, 29, 13—Ifi: Plerumque gratae divitibus vices Muudaeque parvo sub lare pauperum Cenae, sine aulaeis et ostro, sollicitain explicuere frontem. Vagyis: Non raro iucunda opulentis varietas et nitidae cenae in exigua domo pauperum absque tapetibus et purpura, vultum anxium porrexerunt.