Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1887

18 Csak a keleti népnek, hol az alattvaló fejedelmének született rabszol= gája, volt ősi szokása tisztelgéseinél oly emberi méltóságon alól álló hódolatot tanusitani, mely csak egy bálványozásig tisztelt, és szoros értelemben vett despotikus uralomnak lehetett kifolyása. Az európai, ki természeténél fogva inkább hajlik függetlenség és szabadság felé, barátságos érzületei, tisztelete és nagyrabecsülése kifejezésénél oly külső jelekkel él, melyek a csúszásmászást kizárva, a természetesség jellegét inkább hordozzák magukon. Ennélfogva a görögöknél is, midőn már a köztársasági szabadság és egyenlőség birtokában voltak, alávaló viselkedésnek tartaték, oly rendkívüli mértékben tanusitani alázatos tiszteletnyilvánitásaikat, mint azt például a perzsa királyok követelték még oly allattvalóiktól is, kik uraiknak szolgálatában azokért még életöket is oly hősiesen veszélyezték. Róma városa különféle népeknek összecsődüléséből származván, lakóin hosszú időn keresztül bizonyos gyámoltalan magatartás és ügyetlen viselkedés volt észlelhető. Ide járul, hogy a háborúk fáradalmai és a mezei munkákkal való foglalkozás természetes nyerseségét még növelték. A politikai élet azonban lassankint a polgárisodás felé kezdé őket terelni és evvel a műveltség bizonyos fokára emelni. A felmerülő szükség ugyanis a köznépet hódoló tiszteletre tanitá, az előkelőbbek pedig dicsvágytól indíttatva nyájasabbakká kezdének lenni : mig végre a mindennemű bővelkedés és gazdagság, fényűző életmód, tanulás és a görögökkel való érintkezés azt eszközölték, hogy a köztársasági korszak végén és az első császárok uralkodása alatt a római udvariasság már a legfőbb tökélyében nyilvánult. Észrevétlenül azonban ismét csökkeni kezdett az ugy, hogy végre a római birodalom hanyatlásával szintén legmélyebb sülyedését érte el. Bizonyos tekintetben a patrícius és p 1 e b e i u s nevezetek alatt már Romulus két osztályba sorozta alattvalóit. Hogy azonban e rendi külömbségtétel által a kettő közötti szükséges egyetértés meg ne zavartassék, mindkettőt, egyiket a másiktól való függés köteléke által, egymáshoz szorosabb viszonyba hozta. Minden plebeius ugyanis tetszése szerint a patríciusok osztályából egy védőt (patrónus) választhatott magának, kinek az védenczévé (cliens) lön. A védő kötelessége volt véilenczét pártfogolni, törvényszéknél helyette beszélni s elnyomattatását megakadályozni, szóval védencze jólétét és biztonságát őrszemmel kisérni. A védencz föladata viszont abban állott, hogy védőjének minden kitelhető erejéből szolgálatára lehessen, neki adandó alkalommal segítségére legyen, szóval azt összes vag3

Tonának, még életének koczkáztatásával is megvédelmezze. *) Midőn a köztársaság már igen elhatalmasodott, egész városok és tartományok (provinciáé) kezdtek maguknak római urakat patronusokká választani. Ily patronusok tanácscsal és tettleg is segítettek védenczeiken : sőt nem ritkán az is megtörtént, hogy a senatus különös engedélyével azoknak panaszait és egyéb ügyeit önmaguk intézhették el ; miért is az ilyféle kedvezményben*részesült provinciák és városok patronnsaiknak különféle módon nyilatkozó hálával adóztak. Midőn Octavian Antoniussal háborúba elegyedett, amannak egész Italia esküvel ajánlotta fel hadiszolgálatait, Bononia (ma Bologna) városa ellenben, mivel mindenkor az Anto-