Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1883

29 ïcrov tîé vvxTsaaiv ah', -l'ro.iT. ïaa t)" iv ûfjLÎoaiç âéhov Ï/OVTÇ ànoviGTtQov tO&kol StXOVTCU ßlOTOV, OV ySÓVU TKoÛGGOVTfÇ h' /fQOÇ àxuit ovJf nôvTiOV vôbjn xsivùv nuoà ôiaiTctv

: itÀJ.tc n«o« uiv riui'oiç dfOJV, OÏTIVSÇ ïyuioov IVOOXÎULÇ, U.ÔUXQVV VFFXOVTUL ctiùvtc roi J" àizooGÔnccTov dxyiovTi nôvov. on

01 <F hôhiuaav tç TO)ç 'AVT. (F. txccTt'ooj&i ueiruvreç ùnô itûunav ùfiixwv tytiv ipvyùr, ÍTFI

).fív /Itoç àôùv naná Kqôvov TVOGIV

1

6) Pind. Olymp. II. G4—

77, ed, Christ. Pindar itt az alvilági büntetést és jutalmat rajzolja, különösen pedig a jóknak gondtalan életét az Elysiumban. De itt jól figyelemre méltatandó, hogy az elysiumi boldogságtól megkülönböztet egy másikat, a Ivronos várában feltalálható magasabb boldogságot, mely azokra várakozik, kik itt a földön és az alvilágban háromszori életpályán, tehát háromszori vándorlásban, sziveiket fedhetetlen tisztaságban megőrizték. Ali azonban az igazaknak ezen magasabb boldogságát illeti, arról álább tüzetesebben leend szó. Itt csak az alvilági elysiumi jutalomról szólhatunk. Ezen Elysiumról mondja Pindarus, hogy ott éjjel-nappal egyképen világit a nap, hogy ott az élet minden fáradalmai megszűnnek, s hogy ott a lélek az istenek kedvenceivel fog társalogni, azokkal t. i. kik jámbor és vallásos életet éltek. Azonban a lélek magukkal az istenekkel ott még nem egyesülhet, mi jól figyelembe veendő. Az istenek ugyanis nem laknak az alvilágban, s Hades és Persephone, a földalattiak (InferiJ, nem tartoznak a tulajdonképeni istenekhez. Az istenekkel való egyesülés azért a boldogság legnagyobb fokához tartozik, Kronos várában. Hasonló módon énekel Virgil is az Elysium boldog lakóiról. Külön nap- és csillagzattal birnalc : Solemque suum, sua sidera norunt. VI. 641. Pázsitos küzdhelyeken gyakorolják testeiket, sárga homokkal meghordott térségeken birkóznak, majd lábaikkal tombolnak körtáncot járva és dalokat énekelve, melyqket a thrák hős, Orpheus, hét húrú lantjával kisér : 1

0) »Zeus ellen ki vétkezik, Kérlelheílenül itéli Meg majd az alvilág birája. A jókat egyre nappal-éjjel Napfény köríti: ismeretlen A kín, nyomor előttök ; a föld Már nem szorul szántásra: sorsak Nem függ a vészes tenger habjain. Az istenekkel élnek könytelen, Megtartva szentül hűséget, hitet. Mig mások tűrnek rémes kínokat. De kik megóták szívüket gonosztól, Háromszor itt (az életben) s ott (a Hadesben), majd Zeusnak (az égnek) utján Ivronos lakába térnek*