Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1876

6 náltatott s, M előtt, valahányszor Y előzte meg, akár magán, akár mássalhangzónak tekintetett is ez. Quintilian 1. 7. 26: „Xostri praeceptores eervomque Y et o literis scripserunt, quia subjecfa sibi vocalis in unum sonum coalescere et eonfundi nequiret, nunc Y geminata scribuntur." Velius Longus mondja: rnam cum per o scriberent, per n tamen enuntiabant" p. 2222. s. mely szerint a kiejtés előbb változott, mint az Írásmód. Augustus kora előtti összes feliratok, egyes rUka kivétellel, arról tanúskodnak, hogy YO volt az irmodorban használva; Plautus korában pedig mind az irmodorban, mind a beszédben YO, UO használtatott. Hasonlítsuk össze a következő nom. és ace. eset alakjait: a feliratokon: Plautus és Lucretiusnál : nom. mortuos nom. servos „ eompascuos ,, mortnos acc. aequom aec. mutuom ,, iniquom „ ingenoooL A kéz s feliratokból bebizonyítható, hogy ezen beszéd- és irmodor használtatott Augustus és ennek legközelebbi utódai alatt is. a feliratokon: Vergilius kézirataiban : perpetuom, vivos tuom aeervom rivom clavomque aevom sat. Ugy láts ik, hogy ezen beszéd- s irá«mód nem enyészettel teljesen, mert Terentius Seaurus — p. 2251. P. — e szókat : avos, avom, mint használhatókat emliti. A Y és il vagy az n és u-nak közvetlen szomszédsása a szó bármely helyén ép ugy ellenkezett a régi korban és az irodalom virágzása korában a latin nyelv kiejtése módjával, mint a hason hangzású : ii. és ez az oka, hogy az elsőnél mind a beszéd-, mind az irmodor sokáig tartá fenn a YO hangot Az ujabb római népnyelv az ó nyelv számos tulajdonait, főleg a rövid e és o-t igen számos helven megtartván a vég s és m előtt o hangot tüntet fel. A későbbi császárok korából ugyan is a feliratokon ily alakok találhatók

: votivos, populos Or. Henz. 5171 — tuom Grut. 1055. 1. sat. A gen. ezen ujabb alakja: rannoro" teljesen összhangzik a Scipiók sírfeliratán levő eme régi alakkal : „duonoro" s igy világosan látszik, hogy az itali s egyéb román nyelvek az njabb latin n pnyelv nyomán még tovább mentek és az eset végzetek elhagyasa után az o törzsű nevek régi 0-ját újra íelvevék, de sőt még a latin u törzsű nevek u-ja helyett is használák: az o törzsű nevek többes gen. eset alakja az m elhagyása utan ezen olasz eset alakokban maradt fenn : loro, co-loro, co-storo, cot-estoro, mely alakok teljesen megfelelnek az ujabb latin : annoro és az ó latin : duonoro alakoknak. Az o és u hangok hangváltozásainak tekintetéből nem leend céltalan egy futó pillanatot vetci az oski és umbriai iker nyelvekre. Az oskinvelv járás o törzsű neveinek nominativusában legtöbbnyire elesik a vég o^ang, de dacára ennek, mégis található ily alak: rPerkenos"