Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1875

tevékenységének ideit s tárgyait; valamint az építő előre tudja, mily munka várokozik rá holnap s hol lesz befejezése építkezésének. A tanár a tanév elején látja a magasságot, melyet az év végéig elérni óhajt; látja az egyes idősza­kokat, mikben az egyes fokozatokra emelkedni kell, hogy az egészet befejez­hesse. — Aminek egymás mellé, aminek egymás fölé kell helyezkednie, az ki van jelelve a tervezetben s ezt áthatja, idomitja a tanár szelleme ; itt kell, hogy kő kőhöz illeszkedjék; ereszték eresztékbe vágjon, a különszerű egy­mást lekösse, támaszsza s szilárditsa azon mérv szerint, melyre alkotva van. Az oktatásnál szintúgy, mint az épitésnél szükséges az alap, melyen az egész álljon s ez alapzatét annak kell elismerni hasztalan azt különféle mel­lék s diszművel ellátni ; könnyen megtörténhetik, hogy az alapzat ez által károsúl, hogy ebben több repedést, szakadást okoz, holott azt tartania s erősi­tenie kellene. Szilárd s biztos talpkövet az ismeretek épületének nem a külön szakok és szakelnevezések nagy száma kölcsönöz, mely gyakran a legalsóbb osztályokban káprázó pompáúl használtatik, hanem az elemi gyakorlatokban való jártasság. — Ha az oktatás egé>zlete alapismereteken s gyakorlatokon nyugszik; úgy a folytatólagos haladás kívánja, hogy lépcső, lépcsőre, osztály osztályra követ­kezzék. S mikép az épitésnél lehetet 1 en a második emelethez fogni, midőn még az első sincs meg; oly fonáknak tartom a tanulót oly körökbe vezetni, hol azt, hogy alá ne zuhanjon, mintegy függő hálóval kell környezni s hol az önálló munkásságra semmi talajt nem talál és mihelyt önmagára hagyatik, zavaros űrbe hanyatlik vissza. Sokszor igen egyszerűnek s világos­nak látszik a dolog tanár, tanitó s tanuló előtt s mégis gyakran értelmetlen marad, azért soha se intézzünk oly követeléseket, mintha az első emeletből közvetlen a harmadikba emelkedhetne a fiú. Végre mint az épitésnél, úgy az oktatásnál is érvényes a vezérszó : mindig előre, mindig magasbra ! Előre folytatólagos haladással azon fokig, azon magaslatig, mely eleve ki van tűzve, melyet a terv előszab. Megállapodni itt annyi, mint hanyatlani. Mindennemű oktatás szellemi épitkezés s igy — még pedig kiválóan — a gymnasialis oktatás- Bizonyíték a megállapított, élesen körülvonalozott terv­rajz; mely majd minden ujabb nemzeteknél lényegileg ug-yanaz, habár egyes államokban a sűrű tanmódszerez^s és rendszabályozás a különbözőség szinét keltik; bizonyíték az előre kijelölt magasság, a meghatározott zárkő, az érett­ségi vizsgálat. — Aki ezt el nem éri, nem éri el azt, mit tökélyes gymna­sialis műveltség alatt érteni szoktunk s arra nézve veszvék legalább is mind­azon külső előnyök, mik ahoz csatolvák. — S mi ez épületnek tervezete! A gymnasiumban a tervet az anyag maga határozza meg; valamint ugyanis az épület szellemi, ugy anyaga is, a terv sem céloz egyebet, mint építést, az anyag elsajátítását, mert magában az anyagban rejlik annak szellemképző ereje. — S milyen ezen anyag? A leg­nemesebb, legszabadabb tudományok, ismeretek s ügyességek, mik a szellemet mint olyant táplálják, idomítják szilárdítják, habár gyakorlati alkalmazásra sohasem találnának, melyek ép ezért a legbiztosabb alapját képezik a magasabb szaktudományoknak s magokban véve is alkalmasak más irányú bármely ma-

Next

/
Thumbnails
Contents