Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Wallentínyi Samu: Petőfi
Wallentmyi Samu: Petőfi tunk-e, hogy ő hajlandó volt magát korlátlanul átadni az érzelmek érzelmének: a szerelemnek, hogy belseje mintegy felrobbant ilyenkor. Ez a magyarázata annak, hogy Petőfi a maga végletes érzelmeivel, hatalmas szemlélő erejével, gazdag képzeletével olyan csodálatos fénybe vonta, szivárványos égbe állftotta forró szerelmének imádott alakjait s különösen szép hitvesét: Szendrey Júliát! Költészetéről köteteket frtak össze és még fognak is, oly gazdag, oly szfnes, oly értékes ez a költészet. Legfőbb motívumai: a múlandóság, a szabadság, a hazaszeretet és a szerelem. Petőfi a boldogságot kereste, és először a földi, véges világban nézett körül. Az emberek között, akik megérteni nem tudták, a kritikusok között, akik népköltőnek, póriasnak tartották, és egyebet nem láttak meg benne. E véges világban kereste az élet értelmét, a célt, amiért élni érdemes. A látható értékeket akarta megfogni. Az ész, az értelem erejével akart az élet nagy titkaiba behatolni. Érteni és tudni akart. Valóságokat megragadni, és mikor ezek után nyúlt, látta, hogy a valóság csak arra való, hogy legszebb álmainkból felriasszon, látta, hogy oly rövid, oly semmi minden. A múlandóság uralkodik a világ felett. „Elhull a virág, eliramlik az élet”. Petőfi csalódottnak érezte magát, mert a boldogságot nem magában, hanem a rajta kfvül eső világban kereste. Nem tudta, hogy minden csak addig szép, mľg meg nem ismerjük, nem tudta, hogy boldogságnak azt szoktuk nevezni, amit még nem ismerünk. Minden megismerés álmokat rombol össze. A forrongás évei voltak ezek nála. Petőfinek el kellett hagynia ezt a fényes világot, hogy egy más tökéletesebbe emelkedjék, az önmaga világába. A világ mindig ugyanaz volt: szürke, kopott és egyhangú, szépség csak az benne, amit a saját lelkűnkből hozzáteszünk. Mi bennünk van a szépség, bennünk: a lélek csodálatos műhelyének a mélyén, ahol a színeket festménnyé, a hangokat dalokká formáljuk. A szépség a lélek mélyén lakik, és elsősorban a művész, a költő lelkében! A világ szép lesz, színes és gazdag, mert szépséget, színt és érzelmet ad neki egy nálánál nagyobb hatalom: a költő lelke! Milyen szépnek, színesnek látjuk ezt a földi életet, a nagy magyar Alföldet, a szenvedést Petőfi lelkén keresztül. De nemcsak az Alföldön, a rónákban szunnyadnak rejtett szépségek, hanem az emberek lelkében is! 95
