Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Élménycserkészet

Élménycserkészet

letve ösvényein alatta a sárosi oldalon lejutottak a singléri útra (ma Kopytovská dolina, Kopitói-völgy), valóban „pfadfinderes" (Pfadfinder = úttörő, pionír) feladat lehetett. De ez már a Szinyelipóci-völgy tárulkozásával együtt Szinyei Merse Pál fénnyel teli és üdezöld ecsetvilága, s a szemközti vonulat mögött áll Jernyén romos családi kastélya s kúriája, s ott van a sírja. Az élménycserkészést érzékelendő foglaljuk be e helyütt vázlatunkba a tárca szövegét:

....Alig vettük észre, hogy hűvös szellő fujdogál, mert szívünket

meleg öröm töltötte be: valóra vált a régi vágyunk: három napig kint tanyázunk a szabad ég alatt. Szépé svára íjára vitt el minket a vonat. Ki ne ismerné - legalább hírből - ezt a régi, hányt-vetett sorsú várost, dombtetőn nagy, szép gót templomával, melynek mély harangszava még a porlandókat is felébreszti a híres temetőkertben. Ki ne látta volna azt a nagy múltú várat, mely magasan őrködik ott messze vidék felett, s melynek ma ugyan már erősen omladozó falai (azóta részben helyreállított - Z. L.) még mindig szivetdobbantóan visszhangozzák sok-sok csata zaját? A délelőttöt a városban töltöttük. Poggyászunkat az evangélikus elemi iskola egy osztályában helyezve el, a főtéri templomban közösen fohászkodtunk a »Cserkész lstenhez«-hez, s azután megnéztük az egész várost parancsnokainkkal, akiknek magyarázatai még maradandóbbá tették bennünk e művészettel megépített, ősi, megszentelt falakra való emlékezést. Hazaszálltak a hírvivő képeslapok, s azután indulóink hangjára kitárult sok ablak, s fehér keszkenők lengtek a vidáman tovább menetelő kis csapat után. Délre zajos lett a vár. Ijedten s vijjogva röpködtek felettünk a magas őrtorony szárnyas lakói (vércsék - Z. L), míg mi bejártunk minden zeget-zugot a négy fallal körülvett fellegvárban; meghallgattuk útmutató könyvecskénket, mely a vár történetével ismertetett meg, s rövid pihenő után a Paradicsomnak nevezett Sziklakerten át Hadkócra vettük utunkat, ahol hátizsákjainkon igyekeztünk könnyíteni. Örömmel ültük körül térképeinket, melyek a körülöttünk terpeszkedő dombsorok között megmutatták további utunk irányát a branyiszkói menházhoz. Lassan kanyargóit fel vidám daloló csapatunk az odavezető szerpentinen, s az este ropogó tűz mellett talált minket ott. Mohával, fenyővel párnázott ponyvasátraink pihenőre hívtak, takarodót fújt a trombitásunk, s óránként váltakozó őreink s a ragyogó millió csillag vigyáztak álmaink felett.

142