Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Az eperjesi Kollégium alapításának 300. és 330. évfordulója
Az eperjesi Kollégium alapításának 300. és 330. évfordulója ben, 1995, 127) és Krugnak a hatására utalva, s újabb kísérletében még szélesebb körben tekint szét (1997, i. h.).8 A feladat nyilván nem könnyű, de ha nem vesszük hozzá a teljes Kantot és bírálatait, az azonosságokat és eltéréseket nehéz körülhatárolni. Kant esztétikai nézeteit és egybekapcsolásukat filozófiája alaptételeivel Az itélőerő kritikájában (1790) fejti ki. Eszerint az esztétikai élmény, érzet a transzcendentális tudatban, szubjektumban gyökerezik, s ennek révén érdemben nem függhet az észlelttől, a tapasztalattól, tehát a priori. Válaszkövetése eközben alapvetően ismeretelméleti, az, hogyan lehet az esztétikainak, vagyis az ízlésnek a körében, amely megnyilatkozásában egyedi és egyszeri, valamint véges, s nem következik semmilyen általános fogalomból, mégis egyetemes érvényű ítéleteket hozni. Ha a 19. századi protestáns iskolák filozófiájában a kanénak volt vezető pozíciója, ez bölcseletének a felvilágosodás eszmevilágát folytató, a humánnak mint a szabadsághoz vezető emberformálás lényegének a felfogása, amelyben a szubjektumnak a felfokozottsága a szép és a fenséges által központi. Nyilván az effajta öszszefüggésben kell keresnünk Gregussék kanti indítékait a filozófia és a vallás egyeztetésének követelményével, az esztétikainak és az etikainak kölcsönösségével egyetemben. Visszatérve J. Červenkához: a kollégiumi tanulmánygyűjteményben a másik s igencsak mélyenszántó elemzése a sztoikusok logikáját elemzi (Zásluhy stoikov o logiku [A sztoikusoknak a logika iránti érdemei], 187-252), amely a tárggyal foglalkozó legjobb feldolgozásokkal vetekszik. A szerző a kortárs vizsgálódást is bevonva fogalmazza meg álláspontját. A sztoikusok tanításának adott leírásából itt csak arra utalunk, ami nyelvészeti vonatkozásban is releváns. Egyrészt azt hozzuk fel, hogy „szémainón” és „szémainomenón" meghatározásuk és e megnevezés absztrakt jellegében a sussure-i jelölő-jelölt viszonyt elővételezi. A „szémainón” magyarázatuk szerint ugyan közvetlen jelszerűségében materiális (a hangok, a szó, kifejezés; ez a nyelvészeti jelfogalomban inkább az úgyszintén elvontnak képviselete), a „szémanomenón”-nak mint ideálisan létező jelentésnek a meghatározása azonban a „signifié”-vel esik egybe, míg a „tikhánon”, a tárgyi vonatkozás, mindezen kívül áll. Amint észrevehető, tulajdonképpen a jelentésháromszögről (szimbólum-fogalom-tárgy) van szó. Esetleg még szólhatunk arról, hogy a szó vagy a kijelentés formális jelentett-129