Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Az eperjesi Kollégium alapításának 300. és 330. évfordulója
Az eperjesi Kollégium alapításának 300. és 330. évfordulója Österreichischen Ost- und Südosteeuropa-Institut, Aussenstelle Brünn, Prossnitz, 1997, 276-290). A szerző 1992-ben szlovákul, majd magyar fordításban jelentette meg Caraffa vértörvényszékéről szóló monográfiáját: Az eperjesi vértörvényszék 1687 (PVT Bratislava a. s., Divízia Prešov az Evangélikus Országos Múzeum, Budapest számára. Eperjes/Prešov-Budapest, 1994, 138 p.). További kiemelt téma: Az eperjesi evangélikus Kollégium mint magyar kulturális központ a 19. század első felében és az interetnikai művelődési kapcsolatok. In: Eszmetörténeti és irodalomtörténeti hagyományok - Ideové a literárnohistorické tradície. Összeállította Mészáros A. Kalligram- A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Pozsony, Pozsony-Bratislava, 1997, 75-81). Szervesen egészíti ki e dolgozatokat Hőgye István tömör adaléka: Az eperjesi evangélikus Kollégium kisugárzó hatása Zemplén megyében a 17-19. században (91-95). Az ősi községek és a zempléni birtokos családok mindenkor támaszai voltak a Kollégiumnak, amelynek neveltjei mint lelkészek vagy jogászok tértek vissza a megyébe, s figyelemkeltő közlése, hogy Kazinczy Ferenc „feltehetően 1820 után, mivel 1815-1831-ig, haláláig dolgozott Zemplén vm. Levéltárában Sátoraljaújhelyen”, Rezik János Lanienáját lefordította magyarra, átdolgozta és előszóval látta el, amelyben saját értékelését fejti ki s „ismereteit a kivégzett szereplőkről és kollégiumi kapcsolatokról” (93). Az, hogy a Kollégium és hagyományai a szlovák nemzeti mozgalmat illetően is jelentősek a 300. évforduló kötetében programadó; az újban pedig L. Franková arányérzékkel, s nem mellőzve a Szlovák és a Magyar Diáktársaság tagjainak kapcsolatát, együttműködését, a mozgalom kollégiumi felzárkózásait tárgyilagosan ítéli meg (51-60).6 L. Ďurovič nyugalomba vonult lundti professzor, eredeti, más írásait és ebbeli kutatásait összegező tanulmányából arról értesülhetünk, hogy a thorni gimnázium öt tanára közül olykor négyen jöttek a Felföldről - a Danzig mellett letelepült lelkész, volt eperjesi konrektor azon nevű fia, Johannes Sartorius, Johannes Rezik, a szepességi Paulus Pater (eperjesi kapcsolatai még tisztázandók) és Vencelslaus Johannides, azelőtt eperjesi konrektor s a késmárki líceum rektora (leánya Rezik felesége lett, s vele tért vissza Eperjesre, hol férje halála után Matthaeideshez ment nőül, aki befejezte a félbemaradt 125
