Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához

Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordľtásához

A dolgozatunkban elemzett fordítást Kázmér Ernő ismerteti. Megállapítása az eredetiről - „ez a voltaképpen balladának indult, és a szlovák népiélek minden vonását visszatükröztető költői elbeszélés - amelyben a szabad természet és az emberi lélek élete valami titokzatos rokonságként olvad egybe’’ - helytálló, s a művet a későbbi endemikusan szlovák „lírai (lirizált) próza" előképévé avatja. S kellőképpen állítja be a fordítás tényét: „Vajha ezt az első lépést még több ilyen követné, s... a magyar irodalom és a magyar kultúra a szlovák teremtő szellem teljes, megértő megismerésében találna szellemi testvérre” (Kassai Napló. Vasárnap, XL, 1924, 267, 11 [november 23.]). A „figyelmezés" az Új Virágból sem maradt ki (VI, 1924, 47, 2-3 [november 16.]).

Schöpflin magas, bár botra támaszkodó, de délceg, egyenes alakja (az első világháborúban mint népfölkelő tüzér százados megsebesült), széles karimájú kalapja alkonyat felé minden nap feltűnt a város Fő utcáján, amint kilépve Szebeni úti otthonából a korzóval átellenes oldalon az ősi Kollégium épülete mellett végighaladt a Kassai úti főgimnáziumig, még a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején is. Mint fiatal tanárt festi le a németországi származású Max Kurth (1911), a portré a Sárosi Galéria tárában van.

2. Lásd Az eperjesi Széchenyi-kör Évkönyve 1911-1913. Szerk. Dr. Wallentínyi Samu. Eperjesen, Kósch Árpád Könyvnyomtató-intézetéből, 1914. Titkári jelentés. írta és 1912. okt 20-ikán tartott díszközgyűlésen felolvasta Dr. Wallentínyl Samu, 5-6. p. Dr. Walentínyi Samuról (1875-1930) lásd Zemán L: Kalligram, 1996, 6, 2-8. 1900-tól élete végéig az eperjesi Kollégium főgimnáziumának latin-magyar szakos tanára. Az Eperjesi Lapok munkatársa és főszerkesztője, munkatársa továbbá az Evangélikus Őrállónak és a Prágai Magyar Hírlapnak. Megírja a Sárosy Gyula élete című részletes pályarajzot (Budapest, 1898); 1902- től a Széchenyi-kör titkára; a Magyar Társaság tanárelnöke s számos más közéleti és egyházi tisztség viselője (felsorolásunkat megtalálhatjuk a helyi szlovák kulturális hetilap megemlékezésében - Šariš, I, 1930, 26. č., 21. júna, 3; „Mal mládež rád a mládež mu to splácala láskou.“ [uo.; Szerette az ifjúságot, s az ifjúság ezt szeretetével viszonozta.]). Megtanult szlovákul, s az utolsó magyar érettségi után (1926) az oktatást a szlovák osztályokban folytatja, negybetegen is. Utolsó napjaiban nővére és annak családja ápolja Tőketerebesen, ahol 1930. június 14-én elhunyt. Az iskola és az egyház, amelynek presbitere volt, saját halottjának tekinti, s az eperjesi evangélikus templomból kísérik június 16-án utolsó útjára. (Gömöry János búcsúbeszédét lásd Új Világ, XII, 1930, 26,1-2 [június 22.]). Sebesi (Fried) Ernő író, drámaíró és költő állítja össze irodalmi hagyatékaként az idézett Emlékkönyvet (1933).

109