Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához
Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához dító megjegyzi, hogy a mű „nem népies modorban” (11) van megírva. Ami a téma és motívumai, a beillesztett népdalutánzatok, a nyelvjárási szintű szókincs, a beszélt nyelv stilizálása ellenére - lényegében helytálló. A versformára vonatkozólag (amely, tudjuk, sohasem választható teljesen el a jelentést hordozó kifejezéstől) Wallentínyi jellemzése útmutató, a fordítás jambusi formája felfokozottan zenei, azaz mértékeit s vörösmartys. S bár e tulajdonságot, a szótaghosszra támaszkodó időmértéket, szemben a hangsúlyt alkalmazóval Hviezdoslav szlovák zsengéiben mint a magyar időmérték áthallását, Kölcsey és Vörösmarty hatásaként könyvelik el,5 az eredeti és a fordítás jambusai nem fakadnak egy tőről. Az inverziós szórend mindkét nyelvben a jambusvers kísérője. A magyarban egy Vörösmartynál a latin nyelv szintaxisának hatását szokták felhozni, Hviezdoslawal kapcsolatban mint befolyásoló tényezőre a biblia nyelvére kell gondolnunk (a Kralici Biblia a szülői otthonban mindennapi olvasmány volt). Az a verssel és versépítkezéssel, az átkötések rendszerével és az összetett mondattani felépítéssel, valamint a szókincs összetettségével együtt Hviezdoslav poézisének azokat az összetevőit foglalja magában, amelyek költészetének fennköltségét, a fenségességet hivatottak kifejezni; František Miko meghatározásában (1975, 14 skk.) mindazt, ami alkotásának parnasszien jelleget kölcsönöz. Eközben a fordítás szórendi „vétségei” a magyarban a mozgékonyabb szórend adottsága folytán kevésbé ütköznek ki, mint az eredeti „széttagolódásai", s az előbbiekben idézett egyeztetlenség az igealakban is más eszközzel, de az eredeti ilyen jellegű kitérítését tükrözi. Mint A csősz feleségének realizmusát tartják számon a részletet meghatározó megnevezés szabatosságát, a közvetlenséget fokozó szóhasználatot, amely a környezetet élesen kirajzoló leírásának, megjelenítésnek, a jellemzésnek és az alakok megkülönböztetésének eszköze. S ezáltal is, valamint általánosságában szerves része a mű eszmei világának. Egyszóval: a fentiek értelmében kell értékelnünk azt, ahogy a mű a népi és nyelvjárási szókinccsel, szólásmóddal él az elbeszélő és az alakok beszédében egyaránt, beleértve az idegen eredetű (s köztük a magyar) kifejezéseket is, amelyek a népi szókincs elemeivé váltak. Ezenkívül az eredeti sajátossága a költői szóhasználat, amely az archaikus, bibliai, az idegen szavak közül főképpen a cseh és az orosz jelöléseket szorgalmazza, továbbá a szerzőnek a 102
