Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Bocatius János utódja Fazekas József vallomása Elsősorban azon nagy tanáregyéniségek egyik utolsó képviselőjét jelenti számomra, aki egyetemes műveltségével, sokoldalúságával egykori alma matere, az eperjesi kollégium mindmáig követésre méltó hagyományait élteti tovább. A po zsonyi egyetem oktatójaként személye szinte egyet jelentett számomra a magyar tanszékkel, hiszen számos tárgyat oktatva (fonetika, irodalomelmélet, stilisztika és stilisztikai gyakorlat, általános nyelvészet, lektori gyakorlat, fordítói szeminárium, didaktika) nem csupán e tudományszakok „rejtelmeibe” vezetett be bennünket, hanem rámutatott interdiszciplináris jellegükre és az ebből fakadó szemléletváltás szükségességére és jelentőségére is. Az irodalom- és nyelvtudományi tárgyak az ö kezében „futottak össze”: ő volt az, aki tudományos igénnyel rendszerezte, korrigálta és bővítette ismereteinket. Tudományos munkássága bizonyos értelemben egy egész tanszék munkáját felölelő tanári munkájával forrt egybe: esetében a tudós elsősorban a tanárban testesült meg, az ő igazi területe az egyetemi katedra volt. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy egy ilyen nagy tanáregyéniség tanítványa lehettem. Új Szó, 2003. november 7.