Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Guttmann Miklós: Egy nyugati kisrégió nyelvhasználatáról
Egy nyugati kisrégió nyelvhasználatáról 79 helyesen és jól használják a bogrács szót. Aki látogatóba megy közéjük, vagy vendégségbe, tanulja meg e szó helyi jelentését, tartalmát, s ezáltal gazdagodjon az ő nyelvhasználata is! A muravidéki magyarság viszonylag kis közösségének az anyanyelvében és használatában egyedi, sajátos kincsei vannak, amelyekre érdemes odafigyelni, megtanulni. Szólnunk kell a kódváltás jelenségéről is. A kétnyelvű területeken élő emberek két, esetleg több nyelven cserélik ki gondolataikat, vagy ahogy napjainkban mondják, kommunikálnak. Azt is mondhatjuk hol egyik, hol másik nyelvet használják alkalmazkodva a beszédtárs nyelvismeretéhez. Magát a jelenséget, tehát a nyelvváltást, váltogatást a szaktudomány kódváltásnak nevezi. A kódváltás jelensége, fontossága egyre inkább előtérbe kerül napjainkban, amikor egyre több állam, nemzet kerül az Európai Unióba, s egyre inkább szükséges a nyelvismeret, s ezzel együtt a kódváltás is. Természetesen a kódváltás jelensége régóta jellemzi a nyelvhasználatot, amelynek egy érdekes tényével találkoztam a nyáron. A szlovén tengerparton töltöttem el néhány napot, amely arra is lehetőséget adott számomra, hogy szlovén nyelvismeretemet bővítsem, gyakoroljam. Egy középkorú felszolgálóval történt beszélgetés során kiderült, hogy magyar származású. nagyszülei a Muravidéken éltek. Édesanyja Mariborba ment férjhez, ő is ott végezte iskoláit, a családban alig használták a magyar nyelvet, így semmit nem tud magyarul, édesanyja anyanyelvét nem tanulta meg. Kapcsolatai teljesen megszűntek már fiatal korában a magyarul beszélőkkel. Sőt. házassága révén a szlovén tengerpart olaszok lakta vidékére került, itt alapított családot, s munkahelye is ide köti. Ez a nyelvi környezet azonban szükségessé tette számára, hogy megtanulja az olasz nyelvet, amelynek ismerete fontos az itteni lakosok, de a vendéglátás szempontjából egyaránt. A magyar nyelv elvesztése szerencsés módon együtt járt egy másik nyelv megtanulásával és annak munkaeszközszerű használatával. Nyilván sajnálható az ősök nyelvének elvesztése, de mindenképpen örvendetes egy másik nyelv megtanulása és használata. Az asszimilálódó települések esetében a beszélők feladják anyanyelvűket, csak a többségi nemzet nyelvét használják, ami nyelvi elszegényedést jelent, hiszen a hajdan kétnyelvű beszélő egynyelvűvé válik, aki már képtelen a nyelvváltásra, a kódváltásra. E nyelvi jelenségek megvalósulásában döntő szerepe van az egyén nyelvi tudatának, nyelvhez, kultúrához való kötődésének. A kódváltásnak van azonban egy másik módja is, amikor a beszélő azon nyelvnek ismeri nyelvváltozatait pl. a köznyelvet, valamelyik nyelvjárást, s képes ezek használatára, alkalmazkodva a beszédhelyzethez, mindig az oda illő változatot használja. A nyelvváltás, a kódváltás egyaránt alapos nyelvismeretet kíván a beszélőtől. Azt viszont maga a beszélő dönti el, mennyire kíván megfelelni ezeknek az elvárásoknak. A nyelvi magatartás, a nyelvi attitűd, mindig jellemzője volt a beszélőnek, a beszélő személyiségének. Ma is az. A közelmúltban egyik közeli város főterén tértem be egy szakboltba, hogy megvásároljam a család számára „mindennapi kenyerünket". Szakboltnak neveztem az üzletet, de kicsit részletesebben azt is mondhatom, hogy kenyeret, péksüteményt, némi cukrászsüteményt is árusító helyről van szó. Ezt, a bolt külső felirata is elárulja, de kirakatának üvegjén nagy betűkkel reklámozza, hogy PÉKÁRU vásárolható, a végén hosszú « betűt használva, helytelenül. A vásárlás végeztével nagyon udvariasan kértem az eladót, ha lehetséges töröljék le
