Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Guttmann Miklós: Egy nyugati kisrégió nyelvhasználatáról
78 G il Ilma iw Miklós Helyi dalok, helyi értékek. Van-e hatékony hagyományőrzés, ami megőrzi a következő nemzedékek számára ezeket az értékeket? Azt látjuk és tapasztaljuk, hogy népdalkincsünk ismerete, hagyományozódása egyre inkább perifériára szorul. így minden tiszteletet megérdemelnek a népdalkörök, kórusok, amelyek tovább éltetik a Bartók, Kodály által oly nagyra becsült kultúrát. Hogy ezek a hagyományok továbbra is gazdagítsák anyanyelvi és nemzeti kultúránkat nem elég az ezekért aggódó szava. Az anyanyelvet használó és átadó közösség feladata a nemzeti értékek megőrzése, amellyel megtarthatjuk nemzeti identitásunkat a globalizálódó világban úgy, ahogy a nálunknál sokkal nagyobb lélekszámú nemzetek és nyelvek tudatosan teszik. A kisrégió nyelvi identitását igazolja az, hogy neologizmusoknak tekinthető jelenségek is megfigyelhetők benne. A közelmúltban a Népújságban érdekes olvasói levelet olvastam, amelynek szerzője kifogásolta a bogrács név használatát a muravidéki nyelvhasználatban, mondván: ez a megnevezés magára a főzőedényre vonatkozik, így helytelen a bogrács szó használata arra az ételre, amelyet a muravidéki magyarság a bográcsban készít, amelynek kiváló íze. zamata mindenkinek megnyeri a tetszését. A szerző érvel, s így fejezi be levelét: ,Aki ennek ellenére bográcsot szerelne enni, tanácsolom, hogy a kés és villa mellé lemezvágó ollót is kérjen. " Az illetékes újságíró - aki tanítványom volt a Maribori Egyetemen - higgadt érveléssel közli válaszában, hogy az ételt, itt e tájon régóta így nevezi az itt élő magyarság. Válasza okos. rövid, minden szempontból megfelel a nyelvhasználat tényétnek. Nézzük meg ezek után az anyanyelvűnk életében végbemenő nyelvi változásokat, illetőleg ezeket bizonyító jelentéstani tényeket, amelyek világosan bizonyítják, hogy egy szó eredeti jelentése a nyelvben megváltozik, sőt az eredeti jelentéstől eltérően egészen más értelemben kezdi használni a beszélő közösség. Arany János, nyelvünk kiváló ismerője a török háborúkat idéző alkotásában, a Szondi két apródjában írja: „A vár piacára ezüstöt, aranyt Sok nagybecsű marhát máglyába kihordat.” Az idézetben szereplő marha szó jelentése 'kincs'. Tehát a török szultán sok kincset hordatott ki a vár piacára, hogy a várkapitány apródjai dicsőítsék őt, akik persze ezt nem tették, hanem elátkozták Drégely várának elfoglalóját. Tudjuk, hogy a marha szavunk 'kincs' jelentése kiavult nyelvünkből, helyette ma a jószág 'szarvasmarha' jelentés került előtérbe, más esetben a durva, bántó jelző embertársainkra is használatos. Az eredeti jelentés tehát újabbakkal bővült. Ugyanez a változás figyelhető meg az ipar szavunk esetében is. Ma már az ipar szó az indusztria jelentésben általános, és senki nem tudja, persze a szakemberek, nyelvészek kivételével, hogy a 19. században a szó jelentése: iparkodik, igyekszik, siet' volt. Az iparkodik használata ma is hallható 'igyekszik, siet’ jelentésben. Számos példát sorolhatnánk még, annak igazolására, hogy a jelentésbővülés minden nyelvnek jellemzője, amely napjainkban is tapasztalható. Ezt igazolja a Muravidéken használt bogrács szó jelentésbővülése is. Lehet ebben nyelvhasználati logikátlanságot keresni, de felesleges, ugyanis a nyelv és a nyelvhasználat sokkal gazdagabb annál, hogy minden nyelvi változást, ez esetben gazdagodást magyaráznunk kellene. A muravidéki magyarok