Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
N. Markó Julianna: A beszédészleléshez való viszony és a nyelvhasználat összefüggései
A beszédészleléshez való viszony és a nyelvhasználat összefüggései 65 ismeretlenes egyenletet megoldanom. Első, ami akadályozott, hogy személyesen nem találkoztam az adatközlőkkel (csak Csesztregen két családdal). Másodsorban némelyik kezdő, laikus tanítványunk mindent megtett annak érdekében, hogy megfagyassza a légkört maga körül. Csak egy példa: A szíves kávékínálásra ennyit jegyez meg egyikük: ..Köszönöm, én nem mérgezem magam, nem kávézok.”) Harmadsorban nem egy esetben kíváncsi voltam a folytatásra, az önfeledt előadásra, ezért nem kapcsoltam le a magnót. Egyébként a negyvenötből három esetben lett hitelesebb az interjúalany az ún. harmadik fázisban, azaz kiderült, hogy van egy másik nyelvi kódja is. 2.2.1. Mit jelent hát a már többször emlegetett beszéléshez való viszony, hogyan jelentkezik a zalai felvételeken? Gondolatmenetem a következő: Létezik pozitív és negatív hozzáállás a beszédhez. Az előbbihez az úgynevezett állandó (beszédkényszeres) beszélők, a másodikhoz az alkalmi (beszédgátolt) beszélők tartoznak. A beszédkényszereseknek van egy monológos (mesélő) és egy dialógos (társalgó) csoportja. A beszédgátoltak pedig nyilatkozó és szűkszavú körbe vonhatók. A beszédkényszeres szónokló vagy mesélő altípus képviselője nem hagy beleszólni a mondandójába, saját magát hozza helyzetbe, sőt zavarja a belekérdezés. A kérdőfüzeti kérdésekre is többnyire egyszavas válaszokat ad, de amiben jártas, arról órákig szónokol. „Igyuk még észt a kis bon, mer talán jobban tudog be.sz.inyi. ” Tipikus porhintés („borhintés”). hiszen addigra egy kazettáit telebeszélt. A párbeszédes bőbeszédű mindig szívesen kommunikál, visszakérdez, véleményt cserél. Például: a szókészleti kérdőfüzet lámpaüveg ~ cilinder kapcsán rögtön azt fejtegeti, minek manapság tv minden szobába? (G. J.); „tuggya hánszor montant má eI a pörkütorta receptyit? " (Cz. Iné). A gátlásos vagy alkalmi beszélők között a szűkszavúak szegényes szókinccsel rendelkeznek, sok töltelékszóval, semmitmondó klisével húzzák az időt, de keveset mondanak. „Hát így van lányok. " „Mit is akarok mondatni?" ,.Reiz.ítik a téezbe.” A nyilatkozó altípus képviselői a hivataloskodást, a benfentességet erőltetik: „Mád nem ollan korszak van", „rígi szokás mádon": „ugye a fölépittés a_z.embéri szerveződbe, ami van, ászt a^zösszes részlegét át kél venni. ” 2.2.2. Mikor adják magukat nyelvileg, mikor természetes a beszédmodorúak az embereknek? Nyilván természetes beszédhelyzetben. Nos, az interjúhelyzet nem ilyen, de itt is akad, teremtődhet olyan szituáció, amikor majdnem természetesen szólalnak meg. Ilyen az erős érzelmek, indulatok kinyilvánítása, élmények, munkafolyamatok felidézése. Ilyenkor önfeledtek, és mivel báziskódjuk a nyelvjárás, hiteles az ejtésmódjuk, szóhasználatuk: „...annyi pinszt rákötöttünk, de ászt a sz.akraméntumos rákot nem lélietét..."; „a fé falu a^z.enyim léhetét vóna, nëm vótam éggy dbaszod gyerek!" És nyilván akkor is valós a megnyilatkozás, ha a beszélőnek eleve nincs kódváltási lehetősége, képessége, azaz nem ismeri a köznyelvet. Ez már ritka, a felvételek közt ilyen nem akadt. 2.2.3. Mikor finomít, mikor akar köznyelvre váltani a stabil, illetőleg a labilis diglott? Stabil diglott az általam beszédkényszeresnek nevezett adatközlő. Akkor vált, amikor nem szokványos a beszédhelyzet, idézi az elöljárót, feljebbvalót, orvost stb. „Vilmos, jöjjön ide!" Ugyanakkor tudván tudjuk, hogy hétköznapiasan azt mondja: „gyújjön ide!" Tehát tudatos, szituatív kódváltó, alkalmazkodik. A labilis diglott is próbálkozik a különböző helyzetekben alkalmazkodni, de többnyire csak félmegoldásokat, köztes, sosemvolt, hibrid alakulatokat
