Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Bauko János: Diákragadványnév-vizsgálatok magyar-szlovák kétnyelvű környezetben
DIÁKRAGADVÁNYNÉV-VIZSGÁLATOK MAGYAR-SZLOVÁK KÉTNYELVŰ KÖRNYEZETBEN BAUKOJÁNOS 1. A diákragadványnevek kutatásáról A diákragadványnevek kutatása a felnőtt lakosság névrendszerének vizsgálatához képest sokkal később indult meg a magyar névtudományban. Elsőként Kovács László (Kovács 1956) foglalkozik a gyermekek ragadványneveivel Debrecen-nyulasi gúnynevek című tanulmányában (a dolgozat 1947-ben készült, de csak 1956-ban jelent meg). Az iskolában használt ragadványnevek gyűjtésére Kálmán Béla hívja fel a figyelmet A nevek világa c. könyvben (Kálmán 1967). A fiatalabb nemzedék névadási szokásaira a 20. század 70-es éveiben figyelnek fel a névtudomány művelői. Sorra jelennek meg a diákok ragadványneveivel foglalkozó tanulmányok (1. Berényi 1969, B achát 1971, Mizser 1971, Guttmann 1973, Szilágyi 1973, Kisvárdai 1974). Megélénkül az érdeklődés az ifjúság névállománya, névhasználata iránt. Bachát László tollából olvasható az első olyan tanulmány, amely összehasonlítja a felnőttek és gyermekek ragadványnevei közötti különbségeket. A gyerekek ragadványnevei többnyire egyeleműek, érzelmi jellegűek, szóbeli formában élnek, változékonyak, rövid életűek, gyakran keletkeznek a család- és keresztnév elferdítéséből, egy gyerekhez több név is kapcsolódik (Bachát 1970: 130-134). A továbbiakban Bachát bebizonyítja fent említett állításait. Összegyűjti 30 általános iskola 4900 felső tagozatos diákjának több mint 10 000 ragadványnevét. A legfrekventáltabb névadási indítékokat önálló tanulmányokban tárgyalja (Bachát 1971, 1972). Egy osztály ragadványnévanyagát elsőként Mizser Lajos vizsgálja (Mizser 1972), s rámutat a diáknevek változékonyságára. E nevek elhalásáról számol be tíz év múlva A diáknevek életéről c. tanulmányában: „A teljes névanyagnak az ötéves (érettségi) találkozón 13,4%-a, a tízévesen 9,6%-a volt használatos” (Mizser 1982: 91). Módszertani jellegű munkák is születnek, melyek megpróbálnak útmutatót adni a diákragadványnevek gyűjtéséhez (Bhrényi 1972, Balogh 1985). A névtant és szociológiát csak kevesen ötvözték a kutatók közül (Füle 1990; Hegedűs 2001). Hegedűs Attila megállapítja, hogy „a név utalhat az egyénnek a csoportban elfoglalt helyére, utalhat a nevet viselő egyénnel szemben megnyilvánuló rokon-, illetőleg ellenszenvre” (Hegedűs 2001: 293). Kis Tamás (Kis 1996) a társadalmi kiscsoportokban megszülető ragadványneveket szlengneveknek nevezi, s ezek altípusába sorolja a diákragadványneveket.
