Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Vörös Ferenc: Adalékok a felvidéki személynevek areális névtanához
132 Vörös Ferenc 2.1. Régtől ismert az a tény, hogy a magyar és a szlovák nyelv napjainkra az évszázadok során számtalan közös vonást alakított ki. Ezek nyilvánvalóan a közösnek mondható külső kulturális gyökerekre és hatásokra, az azonos államkeretben eltöltött közel egy évezredre, a két nép (részben) egyező vallási orientációjára és egyéb más tényezőkre vezethetők vissza. Kevésbé kapott hangsúlyt az, hogy ebben a viszonyrendszerben nemcsak a hajdani és mai felvidéki kétnyelvű népességnek, hanem az asszimiláció folytán egynyelvűsödő mindenkori népességnek is nagy szerepet kell tulajdonítanunk. Ezek a folyamatok összefüggésbe hozhatók a régióban hajdan lezajlott vagy éppen most zajló népességmozgásokkal és az azt követő nyelvcserével. Elég ezzel kapcsolatban utalnunk Magyarországnak azokra a régióira, ahol valaha nagyobb számban éltek betelepüléssel odakerült szlovákok. A 17-18. század tájékán Eszak-Magyarországról több hullámban érkező szlovák népesség az ország tizenegy megyéjében hagyott családnévanyagával is említésre érdemes nyomokat (vö. Gyivicsán 1993; Mizser 2000). Az „eredeti” családnévanyagnak persze az idők során különféle, itt részletesen nem taglalható okok miatt részben „nyoma veszett”. A névtani szempontból kétségkívül legérdekesebb okok közül a névmagyarosításokat említhetjük. Ha a mai Magyarország ismert személyiségeinek családneveit tesszük górcső alá, közöttük a laikusok nem kis meglepetésére számtalan szláv, ezen belül szlovák eredetű családnévvel találkozhatunk. Nézzünk erre néhány önkényesen kiragadott példát: Csellók, Demszky, Gyurisán, Hornyuk, Jakubcsek, Kosicky, Makovec, Nemeseik, Novodomszky, Oravec, Pokorný, Szikom, Zahorán stb. 2.2. Az urbanizációnak és a mobilitásnak köszönhetően napjainkban számos településen - közöttük olyanokon is, amelyek hagyományos értelemben véve nem számítottak szlovák nyelvszigeteknek és/vagy szlovákok által (is) lakott településeknek - szép számban rábukkanhatunk szlovák eredetű nevekre. Csak a magam ismeretségi köréből említek néhány, önkényesen kiragadott győri példát: fíóbszky, Cserpák, Cserián, Drozgyik, Jezsó, Koricsánsz.ky, Kukucska, Lednicky, Lez.sák, Marek, Nebehaj, Rcunpaskó, Riba, Suhajda, Szklenár, Szlávik, Vlcskó stb. Aligha kíván magyarázatot, hogy a magyar-szlovák államhatár másik oldalán is hasonló helyzettel találkozhatunk. Ott azonban az ismert történelmi okok miatt azzal is számolnunk kell, hogy Dél-Szlovákia területén a közelmúlt viharos történései és azok nyelvi hatásai mára árnyaltabb kifejtést igénylő változásokat idéztek elő a régió családnévanyagának összetételében: a lakosságcsere, a kitelepítések, a kitelepítettek helyére betelepülő kolonisták, a háború után érkező cseh és szlovák hivatalnokok és családtagjaik, az erőteljes iparosítással a korábbi etnikai viszonyok felbomlását eredményező betelepítések (lásd Kassa esete), a reszlovakizáció névélettani következményei, az erőteljes csehszlovákosítási törekvések következtében felgyorsuló asszimiláció, a vegyes házasságok mind-mind külön is hozzájárultak a napjainkra jellemző állapotok kialakulásához. Együttes hatásuknak köszönhetően pedig azt eredményezték, hogy ma már pusztán a családnév etimológiájának ismerete alapján semmiképpen sem lehet pontos következtetést levonni az adott névviselő etnikai hovatartozására. *** 3. Munkám további részében mégsem azokkal a kérdésekkel foglalkozom, amelyek az egész magyar nyelvközösséget közvetlenül érintik. Helyette inkább a Trianon óta köztes állapot
