Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező
régiókba. Vagyis a főhatalomváltás ettől az éltető forrástól szakította el a Csehszlovákiához került magyarságot is, ahol - különösen a kultúrának - „a nagy megállás után újra kellett kezdenie mindent”.232 Ráadásul az újonnan létrejött csehszlovák állam már legelső intézkedéseivel is éreztette, hogy a bekebelezett területeken honos, korábban államalkotó pozícióban levő magyar lakosság erősen alárendelt helyzetbe került, és adminisztratív eszközökkel akadályozta meg nyelvi, kulturális-szellemi és gazdasági autonómiájának kiépítését (a köztársaság védelméről szóló, 50. sz. törvény; az állampolgárság megtagadása, illetve feltételekhez kötése; a magyarországi kulturális és sajtótermékek, valamint könyvek behozatali tilalma; különböző cenzurális rendelkezések stb.). De emlékiratában Győry Dezső azoknak az állástalanoknak a tízezreiről - elsősorban értelmiségiekről, bírákról, tanárokról, tanítókról, sőt postásokról, megyei tisztségviselőkről és másokról - is megemlékezik, akik „nem tették le a hűségesküt”, s beszél a „kenyér nélkül maradtak” helyére özönlő „cseh és morva állami hivatalnokokról”, az „elnemzetlenítési kísérletek állást kínáló mézesmadzagjáról”, mely a „kenyértelen nyomorgókat, különösen az életbe induló fiatalokat” fenyegette.233 Ezért a politikai keretek és szervezetek kiépítése után „a kulturális élet újjáépítése”, szervezeteinek, forrásainak, bázisának megteremtése mutatkozott a legfontosabb feladatnak, melyet kezdetben, országos viszonylatban a szövetkezett ellenzéki pártok Központi Irodája mellett, a Prágai Magyar Hírlap elindulása után nem sokkal, 1922. március 15-én felállított, Sziklay Ferenc vezette Kultúrreferátus látott el. Egyidejűleg, az irodalom vonatkozásában kezdettől elengedhetetlennek mutatkozott a fővárosi (budapesti) források elrekesztése folytán hirtelen légüres térbe került olvasói igények kielégítése, az irodalmi élet működési kereteinek és formáinak kiépítése, korabeli szakszóval; az irodalmi decentralizáció. Ez utóbbira kétféle elgondolás született: egyfelől, amely a korábban is létező, illetve működő, szinte kivétel nélkül helyi érdekeltségű és közönségű, partikuláris jellegű és jelentőségű igények: írók, irodalmi művek, társaságok és lapok országos szerepbe helyezésével kívánta orvosolni a problémát s pótolni a hiányt, másfelől, amely olyan új irodalmi művek és írói törekvések, olyan új irodalmi szellem jelentkezését áhította, mely magasabb mércékhez, s általánosabban mérhető értékekhez kívánt igazodni. Tehát nem egyszerűen az irodalmi élet „újjáépítése”, hanem az új viszonyok közötti újragondolása, úgymond megteremtése volt a feladat. (Miközben a kiutasítások, állampolgárságmegtagadások révén a Csehszlovákiához került mintegy egymilliónyi magyarságból a kultúrahordozó és -teremtő középosztály jelentékeny része, mintegy száznegyvenezer lélek kényszerült elhagyni az országot, akik - Szalatnai Rezső értelmezésében - „mind távozó olvasók voltak, olvasók s szervezők is egyúttal”.234 Mindehhez azonban főleg kezdetben egyaránt hiányoztak a programjukkal és munkájukkal az egészet átfogni kész és képes könyvkiadók, (irodalmi-kritikai) folyóiratok, de jószerével hiányoztak maguk a regionalitáson felülemelkedni kívánó és arra képes írók is. Az új, és sokáig mibenlétét illetően is megfoghatatlan, kialakulatlan és megszervezetlen csehszlovákiai magyar irodalom első évtizedének értelmezői és értékelői két dologban többé-kevésbé egyetértettek. Egyrészt 98
