Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
I. Előszó. Szent-Ivány József helye a szlovákiai magyar emlékezetben
I. Előszó Szent-IvAny József helye A SZLOVÁKIAI MAGYAR EMLÉKEZETBEN A jelenlegi Magyarország államhatárain kívül élő magyar közösségek közül legtöbbször épp a szlovákiai magyarokkal kapcsolatban hangoznak el olyan - sokszor sommás - megjegyzések, amelyek szerint identitásuk meggyengült, s a mára félmillió alá apadt közösség mintha nem találná a gyökereit. Miközben az ehhez hasonló véleményekkel lehet és kell is vitatkozni, annyi bizonyosnak látszik, hogy a szlovákiai magyarok kohéziójának gyengesége nem új keletű, s azt részben a közös kulturális hagyományok, jelképek, szimbolikus közösségi aktusok, köztük a példaként felmutatható személyiségek hiánya okozza. Az az 1919-től a maradék Magyarországtól államhatárokkal elválasztott kényszerközösség, amelyet a két háború között inkább szlovenszkóinak, ma szlovákiainak, esetleg felvidéki magyarságnak nevezünk, olyan hosszan elnyúló, keskeny területsávon él, amely önmagában is megnehezíti a kapcsolattartást, s amelyen belül olyan régiók és kistérségek találhatók, amelyek 1918 előtt többnyire nem ápoltak egymással semmiféle kapcsolatot, hanem külön-külön Budapest felé orientálódtak. A korábban is létező erdélyiséggel, transzszilvanizmussal vagy székely összetartozással szemben a Felvidéken ilyen közös hagyomány Trianon előtt nem volt, s azt követően is csak nehezen alakult ki, sőt az utóbbi időben mintha ismét gyengülne. Szembetűnő, hogy a szlovákiai magyaroknak nincsenek általánosan elfogadott közös szimbólumaik (zászló, himnusz), sem „fővárosuk”, csupán egymástól elzárt provinciális központjaik. S nincsenek általánosan elfogadott és köztiszteletnek örvendő szimbolikus történelmi személyiségeik sem: hiszen az 1920-as, 1930- as években tett ilyen kísérletek ellenére sem II. Rákóczi Ferenc, sem Thököly Imre személye nem ritualizálódott. De nem vált felvidéki szimbólummá sem Mikszáth Kálmán, sem pedig Márai Sándor. Egyedül Esterházy János indult el 1989 után ezen az úton, az ő személyére rárakott és rárakódott politikum azonban máig nehezíti alakjának általános elfogadását. Napjainkban sok példát látni arra (pl. Wass Albertét), hogyan próbálnak mesterséges úton (sok esetben politikai hátszéllel) egy-egy korábban elfeledett vagy elfeledtetett személy köré kultuszt teremteni - még akkor is, ha az illető történelmi, társadalmi, irodalmi stb. értékelése várat magára. S bár a társadalmi igény előbb vagy utóbb ezekben az esetekben is kiprovokálja a valódi tudományos párbeszédet, a magunk részéről szerencsé7
