Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
IV. A nemzeti reálpolitika hullámvölgyekkel teli útjain
mek sorában. Csehszlovákia a Saint-Germainben aláírt nemzetközi kisebbségvédelmi szerződésben ugyanis vállalta, hogy minden gond nélkül megadja az állampolgárságot azoknak, akik a békeszerződés életbelépésének idején Csehszlovákia területén laknak, ez azonban mégsem történt meg. Az 1920. április 9-én elfogadott ún. illetőségi törvény szerint ugyanis csak azok váltak automatikusan csehszlovák állampolgárokká, akik a későbbi Csehszlovákia területén 1910. január 1-jéig községi illetőséget szereztek. Csakhogy, míg a Trianon előtti Magyarországon általános gyakorlat volt a községi illetőség automatikus megszerzése (amelyhez négyévi folyamatos helyben lakás és a község terheihez való - akár egyszeri - hozzájárulás volt szükséges), a csehszlovák hatóságok a korábbi osztrák gyakorlathoz alkalmazkodva csupán akkor ismerték el az illetőséget, ha az adott személynek arról írásos dokumentuma volt.170 Vagyis hiába élt le valaki akár 10-15 évet Kassán, s adózott a városnak, ha nem volt papírja róla (márpedig a magyarországi gyakorlat azt nem követelte meg), akkor a csehszlovák hatóságok nem ismerték el illetőségét, és hontalannak tekintették. Ezt a jogi helyzetet a csehszlovák hatóságok arra használták ki, hogy a nekik kényelmetlen magyarok tucatjait nyilvánítsák hontalanná, s utasítsák ki az országból, köztük számos - a hatalom számára kényelmetlenné vált - neves közéleti személyiséget, politikust: Surányi Lajost, Nagy Gyulát, Tobler Jánost vagy Körmendy-Ékes Lajost. Szent-Ivány számára, aki már az előző parlamenti ciklusban is felhívta a figyelmet erre a gondra,171 ezért volt kiemelt fontosságú e kérdés rendezése. Sőt szudétanémet szövetségeseit is sikerült rábírnia arra, hogy azok - bár őket a javaslat lényegében nem érintette - a Prágával folytatott tárgyalásaikon az állampolgársági törvény megváltoztatását feltételül szabják. Ezután már nem volt akadálya, hogy 1926. február 26-án Szent-Ivány benyújtsa az állampolgársági törvény megváltoztatására irányuló törvényjavaslatát, amelynek indoklását az alábbi szavakkal zárta: „A csehszlovák nemzetgyűlés szociális kötelességét teljesítené, ha javaslatunkat elfogadná. Ezer és ezer ember él teljes bizonytalanságban amiatt, hogy vajon illetőségét és állampolgárságát el fogják-e ismerni a hatóságok. Ezer és ezer ember van a legfelső közigazgatási bíróság helytelen joggyakorlata következtében kitéve annak, hogy adott alkalommal kiutasítják abból a városból vagy faluból, ahol évtizedeken keresztül becsülettel dolgozott és ezáltal elveszti kenyerét, elveszti megélhetését [...] Lehetetlen állapot, hogy Szlovenszkó lakosságának nagyobbik felét bármikor meg lehessen fosztani az állampolgárságától, lehetetlen állapot, hogy ehhez a nemzetgyűlés segédkezet nyújtson. A nemzetgyűlés méltatlan volna arra a hivatásra amelyet be kell töltenie, ha még ezt a kirívó jogtalanságot se tudná, vagy nem akarná orvosolni.”172 Csakhogy törvényjavaslata furcsa utat járt be, hiszen néhány héttel annak beadása után, hasonló törvényjavaslatot terjesztett be a szlovák szociáldemokrácia vezető politikusa, Ivan Dérer is. S mivel az több szempontból is megegyezett Szent-Ivány javaslatával, a nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottsága a két törvényjavaslatot egyesítette, és Dérért nevezte meg beterjesztőként. Miközben ez a fejlemény erősítette a törvény elfogadásának esélyét, egyben azt is jelentette, 74
