Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
VII. Új eszmék jegyében
elutasították ezt. S mivel a két tábor között kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a cseh-szlovák politikai elit számára is nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy a köztársaságot csak mélyreható reformok, elsősorban a nemzetiségi kérdés megoldásának átértékelése menthetné meg. Mint ahogy Budapest számára is világossá vált, hogy mindezek a változások az erők összpontosítását igénylik, amit csupán a pártok közötti korábbi ellentétek félresöprése, s egy egységes párt kialakítása tehet hatékonnyá. Ebben a folyamatban azonban már nem Szent-Iványnak szánták a vezető szerepet, hanem elsősorban a feltörekvő Jaross Andornak és Esterházy Jánosnak. Annak a demonstrációját, hogy Budapest mennyire ragaszkodik a két párt egységes fellépéséhez, az 1935 végén bekövetkezett köztársaságiéinök-választás jelentette. Erre azután került sor, hogy az életkora és betegsége miatt hivatalát ellátni már nem tudó T. G. Masaryk 1935. november 18-án bejelentette lemondását. Igaz, az elrendelt szigorú hírzárlat miatt ezt a nagy nyilvánosság csupán december 14-én tudhatta meg, ám a nagypolitikának egy hónapja maradt az új elnök december 18-i megválasztásának előkészítésére. A leköszönő elnök - cseppet sem meglepő módon - Edvard Benešt javasolta utódjaként, ám a külügyminiszter megválasztása sokáig nem volt biztosított, hiszen a cseh politika jobboldala, beleértve a Köztársasági Agrárpárt jobbszárnyát, a Nemzeti Demokrata Párt szenátorának, Bohumil Némec professzornak a személyében ellenjelöltet állított. Ebben a helyzetben az összesen tizennégy mandátummal bíró (ebből kilenc képviselőházi és öt szenátusi) közös OKP-MNP-klub szavazatai is felértékelődtek, s Benešék erőteljes háttéralkudozásba kezdtek a magyar szavazatok biztosításáért. Mint Tóth Endre kitűnő tanulmányából kiderül,496 a Szüllő Géza által képviselt parlamenti klub és a budapesti kormányzat között december 7-ével kezdődött meg a párbeszéd a támogatandó jelölt személyét illetően, sőt mi több, Szüllő már ekkor Beneš támogatását javasolta az Agrárpárt akkor név szerint még nem ismert jelöltjével szemben. Beneš csapata Jan Rückl pápai kamarás személyében december 13-án vette fel a kapcsolatot Esterházyval, amelynek eredményeként december 15-én Beneš Esterházyval folytatott megbeszélést, egy nappal a választás előtt, december 17-én, a magyar parlamenti klub megbeszélésének két fordulója között pedig az Esterházy, Szüllő, Jaross küldöttséget fogadta. A tárgyalások eredményeként a két párt Budapesttel egyetértésben Beneš támogatásáról döntött. Legalábbis ezt tükrözi a források egy része, miközben az is nyilvánvaló, hogy Beneš támogatása korántsem volt egyértelmű. A Magyar Nemzeti Párt táborában, ahol már az is visszatetszést keltett, hogy Beneš és Budapest őket megkerülve leginkább Esterházyval, illetve Szüllővel egyeztetett, ellenérzésekkel fogadták a döntést. Szent-lvány, akinek politikai kapcsolatai az Agrárpárt képviselőivel voltak, a prágai követségről 17-én az esti órákban elküldött táviratában jelezte Budapestnek, hogy a nemzeti párt számára elfogadhatatlan a döntés, s ezért azt kérte, tekintsenek el a két párt egységes fellépésének követelményétől. Csakhogy Budapest ragaszkodott ahhoz, s Wettstein jános követet bízták meg, hogy térítse jobb belátásra a bejei politikust. így Szent-lvány szinte a teljes 17-ről 18-ra virradó éjszakát Í67
